A páratlan S 1000 RR radikális technikai megoldásaival és látványos megjelenésével új tulajdonost keres

2012. Január 26.

Amikor az eredeti S 1000 RR pár évvel ezelőtt bemutatkozott, teljesítményével, teljesítmény-tömeg arányával és innovatív technológiájával úgy hódította meg a világot, ahogy korábban egyik BMW sem tette. Világszerte, sportmotor-rajongók ezreit bűvölte el a benne rejlő lehetőségekkel, pályán és az utakon egyaránt.

Az egyéni motorkerékpár építők persze más irányból látták a dolgokat. Az erős, gyors gépet egy inspiráló vízió kiindulópontjának tekintették, amivé álmaik Double R-je válhat. Elképzeléseiket hamarosan tett követte és egy semmihez sem fogható egyedi motorkerékpárt építettek, ami a költségeket nem kímélve a design és a teljesítmény határait feszegette.

A radikális, egyedi RR – ami forgalomba helyezhető – az amerikai BMW rajongók magazinjában, az On The Level-ben mutatkozott be. A csapat az átalakítást a Myrtle West Cycle műhelyben végezte el Longs-ban, Dél-Karolinában. Széleskörű kutatás és fejlesztés után, John Rhem megalkotott egy precíziós lengőkart, amire a masszív hátsó kereket szerelték, ez majdnem biztosan az első létező, 360-as profilú RR.

A széles hátsókereket „Crazy Larry” stílusú lengőkarra szerelték fel. Az éles szeműek kiszúrhatnak egy króm tartályt a lengőkarra építve, ami nem dinitrogén-oxidot tartalmaz, hanem lehetővé teszi a légrugók azonnali működtetését.

Amikor majdnem 90 évvel ezelőtt az első BMW motorkerékpár legördült a berlini összeszerelő gyár szalagjairól, az eredeti tervezők még legvadabb álmaikban sem vizionáltak egy ehhez fogható gépet. Az egyedi motorok ritkán kerülnek kereskedelmi forgalomba, gyakran gyűjtők rendelik meg őket, e speciális, 2010-es RR tulajdonosa mégis eladásra kínálja a 90 000 dollárt érő járművét, amit szeretne egy igazi gyűjtő kezébe adni.

„Nagyon szeretném, ha a motor egy különleges gazdára lelne” – mondta a floridai Brian Ogle, aki napenergiával foglalkozó sikeres vállalkozó. „A kikiáltási ár a fele annak, amibe valójában került, hogy ilyen magas szintre fejlesszük – 45 000 dollár vagy a legjobb ajánlat. A motorban mindössze 400 mérföld van és teljes körű garancia jár hozzá!”



Egy BMW Motorrad rajongó páros hamar Anglia egyik legismertebb egyedi motorkerékpár építőjévé vált

2012. Január 20.

A londoni székhelyű Untitled Motorcycles motorépítő csapat tagjai, Adam Kay és Rex Martin, egy sor öreg és kopott BMW motorkerékpárt alakítottak át gyönyörű, egyedi gépekké, amivel hamar nagy népszerűségre tettek szert. A bajor márkáért rajongó építők elmondták: „Mindenképpen BMW motorokkal akartunk dolgozni, mert igazi rajongók vagyunk. Rex már évek óta ezzel a márkával motorozik, engem is ő fertőzött meg ezzel az érzéssel. Ezt a márkát az egyedi motorépítők gyakran figyelmen kívül hagyják.”

Első BMW átépítésük egy 1979-es R80/7-es volt, majd egy R80/7-es Sclambler és egy R80/7-es Street következett. Később már BMW tulajdonosoktól érkeztek megrendelések. A páros most egy amerikai vásárló számára készülő BMW testre szabásán dolgozik.

„Rex a tulajdonosa a camden-i Victory Motorcycle-nek, ami öreg brit és európai motorkerékpárok szervizelésével és karbantartásával foglalkozik” – meséli Adam. „Még 2009-ben látogattam el hozzá, mert szerettem volna egy egyedi BMW-t, miután az interneten láttam néhány modellt, ami remekül nézett ki. A látogatás alkalmával döntöttük el, hogy együtt fogunk dolgozni az R80/7-es átépítésén. A hat hónapos projekt alatt blogot és Facebook oldalt is indítottam, aminek rövid időn belül nagyon sok követője lett, ezért Rex-szel elhatároztuk, hogy két további modellt is átalakítunk.”

Az Untitled Motorcycles alkotásai klasszikus és minimalista megjelenésűek. A fókusz nem a sebességen van, hanem azon, hogy a motoroknak összetéveszthetetlen városi retrómotor megjelenése legyen, amihez nagyon fontos a hibátlan és magas színvonalú kivitelezés. Adam és Rex a gépeiket általában az Ebay-en keresztül vásárolják, ahol elmondásuk szerint nagyon könnyen lehet átépítésre kiválóan alkalmas modelleket találni.

“A mi filozófiánk az, hogy az átalakítással egy olyan gépet teremtsünk, ami egyedi, de egyben megőrizi azt a használhatóságot, ami az egyik legjobb dolog a BMW motorokban. A klasszikus brit-, valamint az amerikai dirt bike- és flat tracker gépekből is egyaránt merítünk ötleteket. Hiszünk abban, hogy az egyedi, kézzel készített alkatrészeikkel a munkáink önmagukért beszélnek” – teszi hozzá Adam.

Projektjeikkel nagy figyelmet kaptak és az átalakított motorokkal számtalan blogon és magazinban szerepeltek már. Munkájuk során jó barátságba kerültek egy másik egyedi motorokkal foglalkozó párossal, Fred-del és Hugo-val a francia Blitz Motorcycle-ből, akiknek a teljesen mattfekete BMW R60/2-es motorjuk hatalmas durranás volt a 2011-es BMW Motorrad napokon Garmisch-Partenkirchenben.

Adam és Rex motorkerékpár rajongók mióta az eszüket tudják – Rex 30 éve motorozik, míg Adam 20 éve. Céljuk, hogy az elkövetkezendő években tovább építsék az Untitled Motorcycles-t. Annak ellenére, hogy már eddig is szép sikereket értek el, még mindig vannak beteljesületlen vágyaik: „Az álmunk egy 1930-as BMW átépítése, valamint nagyszerű lenne, ha a BMW Motorrad lehetővé tenné, hogy egy HP2 Megamoto-val is foglalkozhassunk. Reméljük, hogy 2012-ben is átalakíthatunk néhány nagyszerű BMW motort, és szeretnénk a gépeinket kiállítani a híres goodwood-i „Festival of Speed” versenyen.



A nemzetközi zsűri szavazatai alapján a BMW K 1600 GT-t díjazták a Brüsszeli Motor Show-n

2012. Január 19.

A BMW K 1600 GT nyerte az „International Bike Of The Year 2011 (IBOTY)” díjat, jelentette be a Motor Wereld című belga magazin a Brüsszel Motor Show-n. A legjobb motornak járó elismerést 25 szakújságíróból álló zsűri ítélte oda.  

A K 1600 GT a kényelem, a teljesítmény és az innovatív technológiák felhasználásának sajátos kombinációjával győzte meg az újságírókat. Kiemelték: az erőteljes, soros, hathengeres motor kifinomultságot és nagy élményt biztosít. A motorkerékpár összetett technológiai megoldásai – az ABS mellett a kipörgésgátló, a navigációs-rendszer, az adaptív fényszórók és a többféle üzemmódba állítható, elektronikusan vezérelt felfüggesztés – javítják az aktív biztonságot és a K 1600 GT-t semmi máshoz nem hasonlítható túramotorrá változtatják.

Az újságírók kiemelték az agilis karosszériát és a meglepően könnyed vezethetőséget. Mindezek egyedi motorozási élményt biztosítanak, ami a zsűri szerint még a legigényesebb túra- és sportmotorosok igényeinek is megfelel.

A zsűri külön értékelte a K 1600 GTL-t, ami negyedik helyével szintén elnyerte a zsűri támogatását, míg az S 1000 RR a Kawasaki ZX-10R-rel megosztva az ötödik helyen végzett. A BMW Motorrad az első ötből három helyet megszerezve összességében kiemelkedően meggyőzően szerepelt. A BMW Motorrad az S 1000 RR révén 2010-ben is a legjobb értékelést érdemelte ki.  

Az IBOTY 2011 25 tagú zsűrijében egyebek mellett az Australian Motorcycle News, a japán Auto By, a brit Bike, az amerikai Cycle World (USA) és a német PS Magazin újságírói is képviseltették magukat.

Az IBOTY 2011 végeredménye
1) BMW K 1600 GT (41 pont)
2) Ducati Diavel (32 pont)
3) Aprilia Tuono V4 APRC (22 pont)
4) BMW K 1600 GTL (18 pont)
5) BMW S 1000 RR és Kawasaki ZX 10R (16-16 pont)



20 százalék kedvezménnyel várják a vásárlókat a BMW motorkerékpár márkakereskedések

2011. November 17.

2011. november 15-től, egy hónapon át tartó akciót indított a BMW Motorrad Magyarország, amelyben minden, a Style katalógusban szereplő kiegészítőjére 20 százalék kedvezményt biztosít a közelgő ünnepek alkalmából. Az akció keretén belül a BMW-től megszokott jó minőségű női-, férfi- és gyermekruhákat, valamint táskákat és egyéb kiegészítőket lehet megvásárolni a Logo, GS, DoubleR, Heritage és Gyermek kollekciókból.

 

Nagyon jó ajándék lehet karácsonyra a családfőnek a DoubleR kollekció softshell férfi kabátja, amely szélálló és páraáteresztő is egyben, így kényelmes viseletet biztosít minden alkalomra. Amennyiben olyan férfinak keresünk ajándékot, aki a túrázást részesíti előnyben, akkor a GS kollekciójából számos olyan ruhadarabot és kiegészítőt találhatunk, amivel biztosan nagy örömet tudunk szerezni számára.

A különböző kollekciókban nagyon sok olyan termék is megtalálható, amely kifejezetten a hölgyek számára készült, ezért például egy Heritage női bőrkabát, biztosan nagyon sok, a márkáért rajongó nő számára lehet megfelelő ajándék karácsonyra. 

 

Amennyiben már a legkisebb családtag is a motorozás megszállottja, akkor számára tökéletes ajándék lehet a Junior Bike, ami színeiben és formájában is a népszerű BMW R 1100 GS-t idézi. A kismotor nagyon hamar szét- és összeszerelhető, ezért könnyedén elfér az autó csomagtartójában, az utazások alkalmával.

A teljes kínálat megtekinthető a http://bmw-motorrad.hu/kiegeszitok/ruhazati-felszereles oldalon az adott kollekcióra (Logo, GS, DoubleR, Heritage, Gyermek) kattintva, rendelni pedig a BMW motorkerékpár márkakereskedésekben lehet. 



18 hónapos utazásra indult egy spanyol motoros

2011. November 15.

Miquel Silvestre szeptemberben kezdte meg 18 hónapig tartó utazását, amely alatt sok európai- és közel keleti országot tervez bejárni. A túrán mindvégig vele lesz útitársa, Alicia Sornosa spanyol újságírónő, aki írásban és videón is megörökíti közös felfedező útjukat. Miquel útitervében szerepel többek között Olaszország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Egyiptom, Szudán és Etiópia is, majd az utazást Ausztráliában zárják.

A túra Spanyolországból indult az éves „EBMWR” elnevezésű motoros találkozóról, a Pireneusokban található Formigal-ból. Miquel és társa is BMW motorokkal vágtak neki a túrának. A férfi egy BMW R 1200 GS-sel, míg az újságírónő egy saját BMW F 650 GS-sel. Az utazás végén Miquel egy könyvet tervez megjelentetni a hosszú út tapasztalatairól, valamint a spanyol felfedezőkről, akiknek nyomait kutatja utazása során. A könyv mellett cikkeket is fog publikálni az El Pais című spanyol napilapban és a Solo Moto motoros magazinban.

„A rengeteg média munka miatt csatlakozott hozzám Alisia, hogy segítse az utazás alatt a munkámat, valamint videó felvételeket készítsen. Ez egy elég összetett projekt és egyedül nem tudnám véghezvinni. Ez az első alkalom, hogy valakivel ilyen hosszú ideig fogok együtt motorozni, és úgy gondolom, hogy ez lesz az egyik legkeményebb feladat számomra” – mondta el Miquel.

Az indulás után a két túrázó a spanyol főváros felé vette az irányt, még mielőtt felszálltak volna a civitacecchia-i kompra. Miután Olaszországban leszálltak a kompról, elidőztek Viterbo és Róma meglátogatásával, ahol a városi levéltárban kutatták a spanyol felfedezők nyomait. Róma után a Bomarzo-ban található Szörnyek parkjába motoroztak tovább, amit egy olasz nemesember tervezett a 17. században, felesége halála után. „Ez egy szörnyű rémálomszerű víziója a szörnyeknek, amely lenyűgöz minden odalátogatót” – meséli Miquel.  

A spanyol motorosoknak a Líbiába tervezett utazást, az ottani politikai események miatt ki kellett hagyniuk, ezért Egyiptom irányába indultak tovább. „Mivel Líbia határai zárva vannak jelenleg és Szíriába sem ajánlott utazni, ezért nem maradt más alternatíva, mint Alexandria” – magyarázza döntését Miquel. Bár még sok úticél volt előtte, Miquel legjobban Szudánt szerette volna látni. „Minden motoros utazó, aki volt már ott, az elképesztő vendégszeretetről mesélt.”

A 18 hónapon keresztül tartó utazáson Miquel motorján mindvégig rajta lesz a Riders for Health (Motorosok az Egészségért) emblémája. Ez egy jótékonysági szervezet, amelynek célja, hogy segítsen minden afrikai egészségügyi dolgozót, hogy olyan megbízható szállítóeszközhöz jusson, amivel el tudja érni a legelzártabb közösségeket is.



2011. November 8.

1. Koncepció és tulajdonságok

Az utóbbi időben jelentősen megváltoztak az egyéni mobilitás, azon belül is a hatékony városi közlekedés keretfeltételei. Egyre nő a forgalom, drágul az energia, és mind szigorúbb előírások vonatkoznak a belvárosi CO2-kibocsátásra. Alighanem ezek a tényezők jelentik a jövő legnagyobb kihívásait a járműfejlesztők számára.

A BMW csoport idejekorán felismerte a fenti folyamatokat, és sorozatgyártásra érett megoldásokat fejleszt mind a jelenlegi, mind a jövőbeni igények kielégítésére. A vállalatcsoport szerves részeként maga a BMW Motorrad is intenzíven foglalkozik az egy nyomvonalú járművek által biztosított egyéni mobilitás fejlesztésével, és igyekszik messzemenően alkalmazkodni a jövőbeni felhasználói igényekhez. Ezirányú törekvéseinek összességét jelöli az „Urban Mobility” (városi mobilitás) gyűjtőfogalom.

Elsőként két nagytestű prémiumrobogót mutatott be e témában. Az új BMW C 600 Sport és BMW C 650 GT a motorkerékpárok előnyös menettulajdonságait ötvözi a robogók közismert fordulékonyságával és magas szintű komfortjával, ezzel újfajta, dinamikus vezetési élményben részesítve a felhasználókat.

A két maxi-scooter a BMW Motorrad berlini gyárában készül.

Dinamikus robogók sport- és túracélú felhasználásra.
Annak köszönhetően, hogy más a két robogó rendeltetése, együttesen szélesebb célközönséget tudnak megszólítani: a C 600 Sport a sportos motorozási stílusú vásárlók igényeit hivatott kielégíteni, a C 650 GT viszont azokét, akik a kényelmet és a túraalkalmasságot helyezik előtérbe.

Eltérő jellegétől függetlenül mind a C 600 Sport, mind a C 650 GT a BMW Motorrad egyedülálló formanyelvének jegyeit viseli magán, már csak e tekintetben is mércét állítanak kategóriájukban. Modern és dinamikus külsejük hűen tükrözi a BMW Motorrad formatervezési filozófiáját.

Erőteljes kéthengeres motor CVT-váltóval és jellegzetes hanggal.
647 köbcentiméter a C 600 Sportban és C 650 GT-ben dolgozó új fejlesztésű, soros kéthengeres motor hengerűrtartalma. Mindkét modellben 44 kW (60 LE)/7.500 ford./perc a néveleges teljesítménye és 66 Nm/6.000 ford./perc a maximális forgatónyomatéka. Utóbbival közvetlenül integrált CVT-váltó (Continuously Variable Transmission – fokozatmentes erőtávitel) gazdálkodik.

Annak érdekében, hogy alacsonyabban legyen a súlypont, 70 fokkal előre döntötte a BMW Motorrad a hengersort. A 90 fokos forgattyúcsap-elékelésnek és a 270 fokos gyújtásszögnek, valamint a homlokkerekekkel hajtott két kiegyensúlyozó tengelynek köszönhetően jellegzetes hang és finom működés jellemzi a kéthengerest.

A két felül fekvő vezérműtengellyel és hengerenként négy szeleppel ellátott motor keverékképzésében elektronikus befecskendezés működik közre. Az olajozást két szivattyúra épülő szárazkarter-kenés, a termikus egyensúlyt hatékony hűtőrendszer valósítja meg.

A teljes kipufogórendszer rozsdamentes acélból készül, műszaki specifikációja megegyezik a motorkerékpárokéval. Katalizátorának és lambda-szondájának köszönhetően a C 600 Sport és a C 650 GT már most teljesíti a majd csak a későbbiekben hatályba lépő Euro 4 környezetvédelmi normatíva előírásait.

Játszi könnyű irányíthatóságot és kiváló stabilitást garantáló futómű.
Az volt az egyik legfontosabb cél a két robogó kifejlesztésekor, hogy rezzenéstelen legyen az egyenesfutásuk, könnyen lehessen irányítani őket, és pontos visszajelzést adjanak az útról – éppen úgy, ahogy az a motorkerékpárokra jellemző.

Ezt elősegítendő, futóművük acél csővázból és alumíniumöntvény egységből álló nagy csavarodási merevségű hibrid megoldást alkalmaz a lengővillánál. Azáltal, hogy teherviselő elemként illeszkedik bele a soros kéthengeres motor, különösen merev szerkezetű, ebből adódóan pedig példásan stabilak és pontos iránytartásúak is a járművek.

Szintén a maximális stabilitásnak kedvez a könnyűfémöntvény-lengővilla koaxiális forgáspontja.

A rugózó elemek is mindent a sportosságnak és a kényelemnek rendelnek alá. Elöl tekintélyes, 40 mm-es külsőcső-átmérőjű fordított teleszkópvilla, hátul a bal oldalra épített, fekvő rugóstag teljesít szolgálatot. A rugóút – elöl-hátul 115 mm – megközelíti a motorkerékpárokét. Gumiabroncsai méretét tekintve is hozzájuk igazodik a C 600 Sport és a C 650 GT.

Nagy teljesítményű fékrendszer gyári BMW Motorrad ABS-szel.
Elöl két, hátul egy 270 mm-es tárcsára épül a két prémiumrobogó nagy teljesítményű fékrendszere. Lassításukat gyári BMW Motorrad ABS teszi a lehető legbiztonságosabbá.

Multifunkcionális műszerfal és LED-es nappali világítás extraként.
Beépített fordulatszámmérővel rendelkező nagyméretű, jól leolvasható LCD-kijelző és analóg kilométeróra található a C 600 Sport és a C 650 GT műszerfalán. Utóbbi sokkal több funkciót vonultat fel, mint az a kategóriában általános.

Egyúttal a C 600 Sport és a C 650 GT a BMW Motorrad első két modellje, amelyekhez rendelhető extraként LED-es nappali világítás.



FlexCase – világújdonság a C 600 Sporthoz.
Innovatív tárolóhely-koncepciót takar a C 600 Sporthoz kifejlesztett FlexCase: a sisakrekesz aljának lenyitásával meg lehet növelni a tároló térfogatát, így akár két bukósisak is elfér benne.

A legfőbb ismérvek:
• Tökéletesített hatásfokú, nagy nyomatékú soros kéthengeres motor CVT-váltóval párosítva.
• A legnagyobb teljesítmény és a legjobb hatásfok a kategóriában.
• Kompakt kivitel szárazkarter-kenéssel.
• 44 kW (60 LE)/7.500 ford./perc névleges teljesítmény és 66 Nm/6.000 ford./perc maximális forgatónyomaték.
• Markáns hang és kifinomult működés a 90 fokos forgattyúcsap-elékelés és 270 fokos gyújtásszög, valamint a két kiegyensúlyozó tengely jóvoltából.
• Kis fogyasztást és minimális károsanyag-kibocsátást szavatoló elektronikus befecskendezés és szabályozott katalizátor.
• Motorkerékpárokéhoz hasonló vázszerkezet: különösen merev, nagyfokú stabilitást garantáló acélcső hídváz a lengővilla forgáspontjának környezetében présöntött alumínium merevítéssel megerősítve.
• 40 mm külsőcső-átmérőjű, vastag szárú teleszkópvilla.
• Széles ágyazású lengővilla oldalt elhelyezett, fekvő rugóstaggal.
• A kihajtótengelyhez képest koaxilális lengővilla-forgáspont, emiatt állandó láncfeszesség és kevesebb előnytelen terhelésváltási reakció. Kevés gondozást igénylő, zárt rendszerű szekunder hajtás olajfürdős görgős lánccal.
• Jelentős aktív biztonság a nagy féktárcsáknak és a kétcsatornás gyári ABS-nek köszönhetően.
• Az oldalkitámasztó használatakor automatikusan működésbe lépő rögzítőfék.
• Multifunkcionális műszerfal fedélzeti számítógéppel.
• LED-es nappali világítás és way home-funkció extrafelszerelésként.
• Sportos-dinamikus ill. fényűző-elegáns megjelenés jellegzetes BMW-stílusjegyekkel.
• Jelentős tárolókapacitás, világújdonságnak számító, innovatív tárolóhely-koncepció a C 600 Sporthoz.
• Elektromosan (C 650 GT) ill. kézzel (C 600 Sport) állítható plexi az optimális menetszél és időjárás elleni védelem érdekében.
• Három különböző színösszeállítás mindkét modellhez.
• Gazdag felszereltség és modellre szabott kiegészítők a BMW Motorradtól megszokott magas színvonalon.

A C 600 Sport és a C 650 GT közötti leglényegesebb különbségek:
Felettébb aktív ülőhelyzet vehető fel a sportos-dinamikus C 600 Sport hátán. Mindez a trepnik, az ülés és a kormány egymáshoz viszonyított, sajátos pozíciójának köszönhető. A fényűző C 650 GT ezzel szemben kiadós túrák és nagy távolságok megtételére szolgál. Mind a motoros, mint az utas nagyon kényelmesen ül rajta, ennek főleg hosszú úton érződik áldásos hatása. Állítható háttámlájú, kényelmesebb vezetőülésének, magasabb kormányának és utaslábtartók helyett kialakított széles trepnijeinek köszönhetően még jobban megfelel utasszállításra, és az utas számára ergonomikusabb is a C 650 GT, mint sportos testvére, arról nem beszélve, hogy nagyobb méretű és elektromosan állítható plexivel rendelkezik.

Ergonómia
• C 600 sport: aktív ülőhelyzet az alacsony kormány, a sportos, de két személynek teljességgel megfelelő ülés és a szintén sportos utaslábtartók eredményeként, 810 mm ülésmagasság.
• C 650 GT: fokozottan kényelmes ülőhelyzetet eredményező magas kormány, nagy és kényelmes ülés (állítható háttámlával a motoros számára), valamint utastrepnik, 780 mm ülésmagasság.

Plexi
• C 600 Sport: három fokozatban, mechanikusan állítható plexi.
• C 650 GT: fokozott kényelmet, valamint időjárás és menetszél elleni védelmet szavatoló, tíz centiméteres tartományon belül elektromosan állítható, nagyméretű plexi.

Megjelenés és forma.
• C 600 Sport: sportosan szűk szabású idom. Könnyed és dinamikus megjelenés a hátrafelé lendületesen emelkedő, keskeny far és a hangsúlyos élek jóvoltából.
• C 650 GT: a kényelmet előtérbe állító, szerves forma. Kiváló komfortot és nagyfokú menetszél ill. időjárás elleni védelmet nyújtó, kiterjedt idom.

Fényszóró, irányjelzők, hátsó lámpa.
• C 600 Sport: idomba süllyesztett első irányjelzők, dupla fényszóró bal és jobb oldali helyzetjelző fénnyel, LED-es hátsó lámpa különálló irányjelzőkkel.
• C 650 GT: tükrökbe épített első irányjelzők, dupla fényszóró három függőleges fénycsík alkotta parkolófénnyel a két főfényszóró között, LED-es hátsó lámpa beépített irányjelzőkkel.

Tárolóhely.
• C 600 Sport: világújdonságnak számító, rugalmas tárolóhely-koncepcióval. A FlexCase lehetővé teszi, hogy sportosan kicsi fara ellenére két sisakot nyeljen el a parkoló robogó.
• C 650 GT: nagy, kb. 60 liter térfogatú rekesz a jármű farában két sisak és egyéb apró holmi tárolására.

Színválaszték.
• C 600 sport:
matt kozmoszkék metál
titánezüst metál
zafírfekete metál
• C 650 GT:
zafírfekete metál
platinabronz metál
karmazsinvörös metál


2. Hajtás

Erőteljes, dinamikus haladást garantáló soros, kéthengeres motor.
79 mm furatátmérőből és 66 mm lökethosszból ered a C 600 Sportban és a C 650 GT-ben dolgozó új fejlesztésű, soros kéthengeres motor 647 cm3 hengerűrtartalma. Mindkét modellben 44 kW (60 LE)/7.500 ford./perc a névleges teljesítménye és 66 Nm/6.000 Nm a maximális forgatónyomatéka. A maximális fordulatszám értéke 8.500/perc.

A BMW Motorrad összes többi hajtómotorjához hasonlóan a nagytestű robogóké is jól átgondolt alapkoncepcióra és helytakarékosan elrendezett segédberendezésekre épül, melyet a közvetlenül integrált CVT-váltó tesz teljessé. A kompakt kivitel érdekében folyadékhűtést és 70 fokkal előre döntött hengersort kapott. Mély beépítési pozíciója folytán előnyösen befolyásolja a tömegkoncentrációt, és nem szűkíti le szükségtelenül az átlépőnyílást.

A legnagyobb teljesítmény és a legjobb hatásfok a kategóriában.
Kategóriája legerősebb képviselőjeként remek menetteljesítményeket és példás rugalmasságot biztosít a C 600 Sport és a C 650 GT motorja. Azért, hogy minél tökéletesebben működjön, kis fordulaton dolgozik, hatékonyan égeti el az üzemanyagot, és minimális a belső súrlódása. Ezen előnyös tulajdonságainak köszönhetően egyúttal a legjobb hatásfokú is a maga nemében.

Markáns hang és finom járás.
90 fokos forgattyúcsap-elékelésű, rendkívül kompakt motorjuk jellegzetes karakterrel és markáns hanggal ruházza fel a maxi-scootereket.

Nyugodt járásáról két, közvetlenül a forgattyús tengely által homlokkerekeken keresztül hajtott kiegyensúlyozó tengely gondoskodik. Utóbbiak a forgattyús tengely alatt és fölött helyezkednek el. A forgattyúcsap-elékelés és a kiegyensúlyozó tengelyek említett kombinációjának köszönhetően csaknem ideális a tömegkiegyenlítés, vagyis nagyon finoman jár a motor. Ennek köszönhetően a jármű merevségét fokozó megoldással, szilentblokkok nélkül lehetett felfogatni a vázban.

Kompakt hengerfej, elektronikus befecskendezés és digitális vezérlés.
Klasszikus módon, két felül fekvő lánchajtású, öntött vezérműtengely, fogaslánc és emelőtőkék segítségével történik a szelepek mozgatása. A fogasláncot két csúszósín vezeti meg. A hengerfej igen kompakt kivitelű, a szívószelepek 12, a kipufogószelepek 14 fokos szögben állnak, a sűrítési viszony 11,6 : 1. A szívóoldalon 31,5, a kipufogóoldalon 27,1 mm a szeleptányér-átmérő.

A keverékképzést két 38 mm átmérőjű, dezmodromikus működtetésű fojtószelepre és BMS-E típusú új, kompakt, digitális motorvezérléssel kiegészített elektronikus befecskendezésre bízta a BMW Motorrad. Működése során számos paramétert vesz figyelembe, ráadásul nagyon csekély áramfelvételű, és igen előnyös hidegindítási jellemzőkkel bír a motorvezérlő elektronika.

A fojtószelep állásából és a motor fordulatszámából közvetett módon kiszámolt beszívottlevegő-mennyiség képezi a vezérlés alapját. Ebből, valamint egyéb motor- és környezeti változókból (egyebek mellett a motor- és a környezeti hőmérséklet, a környezeti légnyomás) határozza meg a motorelektronika a befecskendezendő üzemanyag mennyiségét és a gyújtás időpontját. A motor üzemeltetése ólommentes szuperbenzinnel (95-ös oktánszám) történik. A tank 16 literes, ebből 4 liter a tartalék mennyiség.

A motor kiváló hatásfokának köszönhetően felettébb kedvezően alakul a fogyasztás, és már most teljesülnek a majd csak később hatályba lépő Euro 4 károsanyag-kibocsátási előírásai.

Kompakt felépítés szárazkarter-kenéssel.
Az alumínium présöntvényből készült motorblokk osztott kialakítású a forgattyús tengely magasságában. A két ún. open deck kivitelű hengerpersely a felső részbe került beépítésre. Ennek a megoldásnak, valamint az olajteknőt mellőző szárazkarter-kenésnek köszönhetően örvendetesen alacsony az egész motorblokk. A kenőanyag keringetéséről az alsó kiegyensúlyozó tengely által homlokkeréken keresztül működtetett két olajszivattyú gondoskodik (szívó- és visszanyomó ággal). Az olaj közvetlenül a forgattyús házban tárolódik. Ha a megengedett érték alá csökken a mennyisége, megfelelő üzenet figyelmezteti a motorost a műszerfalon. Emellett hagyományos úton, nívópálcával is ellenőrizhető az olajszint. A teljes feltöltési térfogat 3,1 liter (szűrővel együtt). A rotációs szellőztetés elvének megfelelően egyúttal a forgattyús ház szellőztetését is végzi a felső kiegyensúlyozó tengely. Mindössze 81 kilogramm a motor tömege.

Hatékony hűtés minden körülmények között.
A BMW Motorrad szigorú sztenderdjei szerint készült, igényes hűtőrendszerének köszönheti stabil hőháztartását a soros kéthengeres motor. Keresztirányban járja át a hűtőfolyadék a hengerfejet, és miután lehűlt, elöl lép be ismét, a forró kipufogóoldalon. Pontosan azon a helyen, ahol a legnagyobb hő termelődik, intenzív hűtést biztosít a meleg gyors elszállításával és a termikus egyensúly megteremtésével. A vízpumpát is az alsó kiegyensúlyozó tengely hajtja homlokkeréken keresztül. A hűtőfolyadék (52 % víz, 48 % glysantin) feltöltési térfogata 2,2 liter.

A műanyag kiegyenlítő tartályokat és beépített termosztátot hasznosító alumínium vízhűtő hasonló nagy teljesítményű hűtőrendszerhez kapcsolódik, mint amilyennel a BMW motorkerékpárjai rendelkeznek. A hűtőrendszer a kormánynyak alatt helyezkedik el, ami mind a súlypont, mind a menetszél áramlása szempontjából előnyös. Mivel nagy mennyiségben éri és jól átjárja a menetszél, optimálisan ki tudja fejteni a hatását, ezért viszonylag kis hűtőfelület mellett is minden körülmények között stabil hőháztartást szavatol.

Ha sokat kell araszolnia a motornak csúcsfogalomban, vagy túl sokáig jár alapjáraton, automatikusan működésbe lép az elektromos hűtőventilátor. A motorolaj és a hűtőfolyadék közötti hőkiegyenlítést olaj/víz-hőcserélő bonyolítja. Működésének köszönhetően nagyon hamar eléri üzemi hőmérsékletét a hideg motor.

Kényelmesen használható CVT-váltó és kevés gondozást igénylő szekunder hajtás.
A hajtónyomaték a forgattyús tengelytől indulva, fogasláncon keresztül, torziós csillapítóval ellátott köztes tengelyre adódik át, amely egyúttal a kimenő tengelyén automatikus centrifugális száraz tengelykapcsolóval ellátott fokozatmentes automata váltó (CVT) bemenő tengelyének felel meg. A CVT-váltó merev kapcsolatban áll a forgattyús házzal.

A szekunder hajtásra két, közvetlenül a tengelykapcsoló mögött lévő fogaskerék viszi át a nyomatékot. Maga a szekunder hajtás 525-ös osztású, 72 szemű görgős lánc képében valósul meg. Utóbbi zárt térben, olajfürdőben (750 ml, SAE 90) mozog, ezért minimális gondozásigényű csupán.

Annak érdekében, hogy a hátsó kerék berugózásától függetlenül mindig állandó legyen a láncfeszesség, és ne lépjenek fel előnytelen terhelésváltási reakciók, a BMW Motorrad által szabadalmaztatott módon, a váltó kimenő tengelyéhez képest koncentrikusan helyezték el a lengővilla forgástengelyét.

Nemesacél kipufogórendszer szabályozott katalizátorral.
Teljes egészében rozsdamentes nemesacélból készül, és motorkerékpár-specifikációval rendelkezik a nagytestű robogók első és hátsó dobbal ellátott kipufogórendszere. A zajcsillapítást abszorpciós és rezonanciás eljárással oldotta meg a BMW Motorrad. Hála az első dobba épített szabályozott katalizátornak és lambda-szondának, már most megfelel a két új modell károsanyag-kibocsátása a jövendő Euro 4 szabályozásnak.


3. Futómű

Könnyű irányíthatóságot, rezzenéstelen egyenesfutást és egyértelmű visszajelzést garantáló futómű-geometria.
Abszolút elsőséget élvezett a C 600 Sport és a C 650 GT futóművének kifejlesztésekor, hogy mindkét jármű könnyen irányítható és megingathatatlanul stabil legyen, továbbá kristálytiszta visszajelzést adjon az útról. A motorkerékpárokéhoz hasonló futómű-sarokszámokkal rendelkeznek, jól bizonyítja ezt az 1.591 mm-es tengelytáv, a 64,6 fokos villaszög és a 92 mm-es utánfutás. A gyakorlatban mindez abban jut kifejezésre, hogy nagyon könnyen lehet irányítani őket, és mind országúton, mind autópályán, nagy sebességnél példásan stabilan viselkednek.

Hibrid szerkezetű acél hídváz.
Hibrid konstrukció a C 600 Sportnak és a C 650 GT-nek tartást adó váz. Központi eleme az acélcsövekből összeállított, nagy csavarodási merevségű hídváz – hasonló, mint amilyet a motorkerékpárokon is alkalmaznak. Történetében most először csavarozással rögzített alumínium présöntvény merevítéssel egészítette ki a BMW Motorrad a lengővilla forgáspontja környezetében. Maga a soros kéthengeres motor is teherviselő elemként működik, és mint ilyen, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy stabil és pontosan irányítható legyen a két maxi-scooter.

Merev lengővilla koaxiális forgáspontú ágyazással.
A hátsó kereket alumíniumöntvényből készült egyágú lengővilla vezeti meg, ez foglalja magába a kis gondozásigényű szekunder hajtást is. Maga a villakar egy darabból van, oldalt csavarozott alumínium fedelet visel a nagyobb csavarodási merevség érdekében.

Számottevően hozzájárul a két modell példás stabilitásához a lengővilla sajátos ágyazása. A robogókon általánosan elterjedt megoldással ellentétben nem a motorblokkhoz, hanem – akárcsak a motorkerékpároknál – a vázhoz kapcsolódik. A terhelésváltási reakciókat csökkentendő és a szekunder lánc állandó feszességét biztosítandó, koaxiálisan helyezkedik el a hajtótengelyhez képest.

Fekvő helyzetű rugóstag, fordított teleszkópvilla és könnyűfém felnik.
A jármű bal oldalán kapott helyet az állítható rugóalapú, fekvő helyzetű rugóstag. A hátsó rugóút hossza 115 milliméter. A C 650 GT-n a komfortorientált jelleghez igazodva kimondottan kényelmesre hangoltak a lengéscsillapítók.

Az első kereket 40 mm külsőcső-átmérőjű és ugyancsak 115 milliméter rugóutat engedélyező fordított teleszkópvilla fogja közre. Mindkét villahíd kovácsolt acélból készül. A hegesztett acélkormány közvetlenül, csavarkötéssel kapcsolódik a felső villahídhoz.

Elöl 120/70 R 15-ös gumival párosított 3,5 x 15 col méretű, ötküllős könnyűfém présöntvény felni forog a C 600 Sport és a C 650 GT alatt. A hátsó abroncs 160/60 R 15, a felni 4,5 x 15 col méretű. Látható, hogy a gumiköpenyek szélességét és átmérőjét tekintve is a motorkerékpárokhoz igazodik a két prémiumrobogó. 15 colos kerekeiknek köszönhetően felettébb stabilak, ugyanakkor kis erőkifejtéssel, könnyen irányíthatók is.

Nagy teljesítményű fékrendszer gyári ABS-szel.
Maximális biztonságot nyújt lassításkor a nagyméretű tárcsákra épülő, BMW Motorrad ABS-szel kiegészített fékrendszer.

Elöl két darab 270 mm átmérőjű tárcsát fog szorításába a 25,4 mm dugattyúátmérőjű, kétdugattyús úszó ágyazású féknyereg. Hátul szintén 270 mm átmérőjű szimpla tárcsa, 27 mm dugattyúátmérőjű, kétdugattyús úszó nyereg.

Az állandó nyomáspont és a lehető legjobb adagolhatóság érdekében acélszövet burkolatot kapott valamennyi fékcső. A fékkar és a fékpedál pozíciója az egyéni igényekhez igazodva egyaránt öt fokozatban állítható.

A mindössze 700 gramm tömegű és rendkívül kisméretű, kétcsatornás Bosch 9M ABS külön-külön szabályozza az első és a hátsó kereket.


 

Oldalkitámasztóval működtetett automatikus rögzítőfék.
Különösen innovatív megoldást választott a BMW Motorrad a robogókon kötelező rögzítőfék kivitelezésére. Míg másutt általában külön karral lehet aktivizálni, a C 600 Sport és a C 650 GT esetében automatikusan lép működésbe az oldalkitámasztó használatakor. Az elmozduló sztender mechanikus úton, bowdenen keresztül hat egy második féknyeregre a hátsó keréknél, ez gátolja meg a jármű elgurulását. Így bárhol biztonsággal leállíthatók az új BMW-robogók.

Gyári extrafelszerelésként abroncsnyomás-ellenőrzővel egészíthető ki a C 600 Sport és a C 650. A felnik belsején elhelyezett szenzorok figyelik a gumiban uralkodó nyomást, melynek értéke láthatóvá válik a műszerfali kijelzőn.

A trepniknek köszönhetően többféleképpen tarthatja lábait a motoros menet közben. A C 600 Sport esetében, akárcsak a nagymotorokon, lábtartók állnak az utas rendelkezésére, a C 650 GT-nél azonban trepniket alakítottak ki az ő számára is.
 

4. Elektromos rendszer és elektronika

Nagy teljesítményű fedélzeti hálózat CAN-busz-technikával.
Hasonló elektromos rendszerrel készül a C 600 Sport és a C 650 GT, mint a BMW motorkerékpárjai. CAN-busz (Controller Area Network) rendszerbe vannak összefoglalva az egyes fogyasztók, ami azt jelenti, hogy hálózatba kapcsolva működik a műszerfal, az ABS- és a motorvezérlés, az elektronikus indításgátló, valamint az extrafelszerelésként rendelhető riasztóberendezés és abroncsnyomás-ellenőrző.

A bal oldali kesztyűtartóban kialakított csatlakozódugalj segítségével úgy lehet tölteni mobiltelefont menet közben, hogy az bluetooth-kapcsolatban áll a motoros sisakjába beépített BMW Motorrad kommunikációs rendszerrel. A forgattyús tengely bal csonkjához telepített 588 wattos generátor minden körülmények között stabil áramellátást biztosít. A 12 Ah kapacitású akkumulátor jobb oldalt elöl, az oldalborítás alatt foglal helyet. A C 600 Sport és a C 650 GT kábelkötege a későbbiekben bármikor kiegészíthető az olyan gyári extrafelszerelések vezetékeivel, mint amilyen a markolat- és az ülésfűtés, a riasztóberendezés vagy az abroncsnyomás-ellenőrző.

Multifunkcionális műszerfal fedélzeti számítógéppel.
Sokkal több funkcióval rendelkezik a BMW két új, nagytestű robogójának műszerfala, mint az a kategóriában szokásos. Nagyméretű, jól leolvasható LCD-kijelző található rajta beépített fordulatszámmérővel, továbbá itt kapott helyet az egyértelmű feliratozással ellátott analóg kilométeróra és az összes visszajelző lámpa is. Különösen ügyeltek rá a BMW Motorrad fejlesztői, hogy a műszerfal minden eleme jól látható és tükröződésmentes legyen. A kilométeróra és az LCD-kijelző leolvasását nagyban megkönnyíti sötétben a narancsszínű háttérvilágítás. Nappali világítás használatakor nincsenek megvilágítva a műszerek.

Az üzemanyagszint rovátkás megjelenítése mellett olyan információkat is közöl a műszerfal, mint az olajszint, a megtett távolság, vagy – a fedélzeti számítógép révén – a négy liter tartalék üzemanyag felhasználásának kezdete óta megtett távolság, a dátum, a pontos idő, az átlagfogyasztás és -sebesség, a külső hőmérséklet és a különféle szervizüzenetek.

Ezen felül szöveges és piktogramos figyelmeztető jelzés válik láthatóvá a kijelző felső részén, ha például kiég valamelyik lámpa izzója. Szintén a kijelzőről olvasható le a gyári extrafelszerelésként rendelhető markolat- és ülésfűtés aktuális üzemállapota.

LED-es lámpák, LED-es nappali világítás extraként és way home-funkció.
A C 600 Sportnak és a C 650 GT-nek már az alapváltozata is LED-es hátsó lámpával és sisakrekesz-világítással készül. Azért előnyös a LED-technika, mert üzembiztos működést, hosszú élettartamot, nagy fényerőt és csekély áramfogyasztást szavatol.

A C 600 Sport első fényszóróegysége távolsági és tompított fényszórót, valamint két helyzetjelző lámpát foglal magába (alternatív megoldásként parkolófény és feláras nappali világítás kombinációja is választható).

A C 650 GT-nek is dupla kivitelű a fényszórója, nála azonban a két világítótest közé, középre épített LED-ek szolgáltatják a helyzetjelző fényt ill. az opcionális nappali világítást.

A helyzetjelző fény és a sisakrekesz-világítás ún. way home-funkcióval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy még bizonyos ideig tovább világítanak a jármű teljes leállítása után.

Míg a C 600 Sportnál gyári extrafelszerelésnek számítanak a LED-es irányjelzők, addig a C 650 GT eleve ilyenekkel készül. A Highline-csomag (gyári extrafelszerelés) keretében mindkét modell kiegészíthető a robogók világában ritkaságszámba menő, a közlekedés biztonságát nagyban fokozó LED-es nappali világítással.

Markolat- és ülésfűtés.
A gyári extrafelszerelésként és kiegészítőként egyaránt rendelhető markolat- és ülésfűtés. A BMW Motorrad történetében most először automata hőfokszabályozású ún. AUTO-fokozattal is rendelkezik a már ismert 1. és 2. fokozaton kívül.

Ha az AUTO-fokozat kerül beállításra, akkor önállóan a környezeti hőmérséklethez és a sebességhez igazodik a markolatok és a vezetőülés hőmérséklete. +8 Celsius fok alatt lép működésbe, és egyre intenzívebben működik, ahogy hűl az idő. Maximális fűtőteljesítményét -15 Celisus fokon adja le. Az utas a vezetőtől függetlenül, két fokozatban állíthatja saját ülésfűtését az e célra szolgáló kapcsolóval.

Felhasználóbarát BMW Motorrad-kapcsolóegységek.
A C 600 Sport és a C 650 GT kapcsolócsoportjai a BMW motorkerékpárjairól származnak, és az adott modell mindenkori felszereltségétől függően különböző funkciókkal rendelkeznek. A jobb oldaliról végezhető el a motor beindítása és leállítása, a markolat- és az ülésfűtés szabályozása (1., 2. és AUTO fokozat), a bal oldali a távolsági és a tompított fényszóró, a fénykürt, az irányjelzők, a vészvillogó, a nappali világítás és a duda működtetésére szolgál.
 

5. Megjelenés és forma

Jellegzetes BMW-formanyelv.
Megjelenését tekintve is mércét állít kategóriájában a C 600 Sport és C 650 GT, elvégre mindkettő a BMW Motorrad jellegzetes formanyelvének jegyeit viseli magán. Jövőbe mutató, korszerű külsejük hűen képviseli a gyártó formatervezési filozófiáját, és teljesen új értelmet ad a nagytestű robogó fogalmának. Az aszimmetrikus vonások és az első rész két félre való felosztása, az ún. split face a bajor márka motorkerékpárjainak is markáns, egyedi megjelenését kölcsönöz.

Jelentősen különböznek fajtájuk többi képviselőjétől, rendeltetéstől függően sportos-dinamikus vagy fényűző-elegáns látványt nyújtanak.

A BMW-motorkerékpárok mintájára.
Műszaki szempontból is teljesen nyilvánvaló, hogy a BMW Motorrad terméke a két maxi-scooter. A nagymotorokhoz hasonlóan fordított teleszkópvillával és dupla tárcsás első fékkel készülnek. Hátul a márkára jellemző, dinamikus vonalvezetésű egyágú lengővilla teljesít szolgálatot rajtuk – nagy átmérőjű, üreges keréktengellyel. A közszemlére tett fekvő rugóstag is a dinamikus hatást erősíti. A „bash plate” névre hallgató elülső oldalidomokat és a „twin tipped” motorspoilert szintén a BMW-motorkerékpárokról ismerjük, mint jellegzetes dizájnelemet.

C 600 Sport és C 650 GT – két önálló karakter.
Annak ellenére, hogy közös műszaki alapot hasznosít a BMW Motorrad két új robogója, mindkettőt önálló karakterrel ruházza fel a másikétól eltérő megjelenése. Míg a C 600 Sport a nagytestű robogók sportos-dinamikus frakcióját képviseli, addig a C 650 GT a kényelemre és a túraalkalmasságra fekteti a hangsúlyt.

Természetesen a külsején is kifejezésre jut a C 650 GT túraorientált jellege. Jól látható a menetszél- és az időjárás viszontagságai elleni védelmet fokozni hivatott, nagyobbra méretezett oldalidomokon. A C 600 Sport ellenben szűkre szabott, testhez álló sportmezben lép színre. Nála könnyed, lendületes hatást kelt a keskeny kivitelű, meredeken emelkedő far és a sok hangsúlyos él. A C 650 GT-nél nagyfokú komfortosságot sugároz az organikus formavilág.

Nagyon fontosnak tartották a BMW Motorrad formatervezői, hogy külsőleg is felismerhető legyen a rokonság az új modellek és a márka motorkerékpárjai között. Többnyire teljesen függőleges vonalak jellemzik a mély átlépőnyílással ellátott, ezért bizonyos tekintetben L-alakot mutató robogókat. Természetesen a BMW maxi-scooterein is van átlépőnyílás, ám ez a farhoz és az oldalidomok karaktervonalaihoz hasonlóan diagonálisan fut rajtuk, akárcsak a motorkerékpárokon. Hatására különösen dinamikus jelleget ölt a C 600 és a C 650 GT.

A C 600 Sport nevéhez méltóan fokozottan sportos, érzelmeket kavaró jelenség. Eltérő színű oldalidomainak köszönhetően abszolút kompakt hatást kelt, amelyet még a C 650 GT-énél is erőteljesebb műszaki színezettel sző át a rugóstag fehér spirálrugója.

Ergonomikus vonatkozásban is tetten érhetők a C 600 Sport és a C 650 GT közötti különbségek. Előbbi dinamikus jellegének megfelelően 810 mm-es ülésmagassággal és alacsonyabb kormánnyal készül. A kettő együttes hatására előre terhelő, koncentrált testtartásban ül rajta a motoros. A C 650 GT-nél csak 780 mm az ülésmagasság. Mivel egyúttal magasabb a kormánya, jobban felegyenesedve, nagyon kényelmesen lehet ülni rajta, hasonlóan, mint a túramotorokon.

Bőséges tárolóhely, a C 600 Sport esetében világújdonságnak számító FlexCase-szel.
Az ülése alatt kialakított hatalmas (kb. 60 literes) sisakrekesszel és a térdpajzsába épített két kisebb kesztyűtartóval – a bal oldali zárható kivitelű – is túrázásra és nagy távolságok megtételére való alkalmasságát hangsúlyozza a C 650 GT. Megvilágított sisakrekeszében menet közben is elfér két sisak. Kétoldalt kiöblösödő farában további apró holmi szállítására nyílik lehetőség. Tökéletesen alkalmas továbbá kétszemélyes használatra, a vezető kényelmét gazdagon párnázott ülés és három fokozatban állítható háttámla szolgálja.

Habár a C 600 Sport fara sokkal keskenyebb, sportosabb szabású, mint testvéréé, ebben is elfér két sisak. A világújdonságnak számító FlexCase rendszer lehetővé teszi, hogy a sisakrekesz padlójának lenyitásával tovább bővüljön a rendelkezésre álló hasznos térfogat. Nagyon erős és rugalmas, kevláralapú anyag teremt szenny- és vízhatlan kapcsolatot a lenyitott padló és a sisakrekesz között. E szabadalmaztatott megoldásnak köszönhetően két bukósisak befogadására képes a leállított robogó. Elinduláskor be kell csukni ugyan a FlexCase-t, egy sisak szállítására azonban így is van mód. Biztonsági kapcsoló akadályozza meg a motor beindítását, ha nyitva van a FlexCase. Ebben az esetben figyelmeztető jelzés is látható a műszerfalon. A C 600 Sport esetében is rendelkezik világítással a sisakrekesz.

További tárolóhelyet kínál mindkét modell a térdpajzsba beépített kesztyűtartók formájában, melyek közül a bal oldali zárható kivitelű. Automatikusan működésbe lép a zára, amint leállítják és lezárják a robogót.

Kiegészítőként csomagtartó váz is rendelhető a C 600 Sporthoz és a C 650 GT-hez. Kialakításánál fogva lehetővé teszi topcase rögzítését is (ugyancsak kiegészítő).

Az ülésre és a tanksapkára is kiterjesztett központi zár.
A központi zár segítségével reteszelhető és oldható a sisakrekesz, a bal oldali kesztyűtartó és a tanksapkafedél. A kényelmesen hozzáférhető üzemanyagbetöltő nyílás a tanksapkafedél alatt, az átlépőnyílás ülés alá eső részén kapott helyet.

Innovatív lámpatestek, kiváló menetszél és időjárás elleni védelem.
Szemből is egyből látható a két maxi-scooter közötti különbség. A C 650 GT-n a visszapillantó tükrökbe, a C 600 Sportnál az idomba kerültek beépítésre az első irányjelzők. A C 600 Sport tükreit a tükörházzal együtt lehet állítani, a GT-nél maguk a tükörlapok állíthatók. Mindkét robogó dupla fényszóróval készül: míg a C 650 GT-nél három függőleges fénycsík választja el egymástól a tompított és a távolsági fényszórót, addig a C 600 Sport lámpaegységében egy-egy helyzetjelző fény fogja közre őket balról és jobbról. A C 650 GT-t különösen elegánssá teszi az irányjelzőket is magába olvasztó LED-es hátsó lámpa. A C 600 Sport sportos-dinamikus egyéniségével összhangban különálló hátsó irányjelzőket kapott.

A lehető leghatékonyabb menetszél és időjárás elleni védelem érdekében szélcsatornás tesztek eredményeként nyerte el végső formáját a két robogó plexije. A C 650 GT-é tíz centiméteres tartományon belül elektromosan állítható (a C 600 Sporté két állítócsavar segítségével kézzel, három fokozatban), és nagyobb felületű, mint a másiké. A GT ezen felül légterelő szegélyeket visel az idomán – igény esetén több levegőt tud magára irányítani velük a motoros. A C 600 Sport kiegészítőként színezett plexivel, valamint színezett és átlátszó alacsony plexivel is kérhető.

Esztétikus trepnik és műszerfal.
Mind a C 600 Sport, mind a C 650 GT esetében minőségi, masszív rozsdamentes acél öltözteti a trepniket.

A műszerfalon is visszaköszön a nagytestű robogók egyszerre lendületes és letisztult vonalvezetése. Míg a C 600 Sportén matt gránitszürke metál, addig a C 650 GT-én matt magnézium metál keretbe vannak foglalva a műszerek.

Az összképbe szervesen illeszkedő kipufogódob.
Minőségi nemesacélból készül a C 600 Sport ötszög-keresztmetszetű, rövid, kompakt kipufogódobja. Sportos-dinamikus megjelenésével összhangban nyíltan láttatni engedi a csillogó fémet. A kényelemre hangolt, elegáns C 650 GT ugyanezzel a dobbal készül, de nála külön borítás található rajta.


6. Felszereltség

Számos egyedi alakítási lehetőséget kínáló extrafelszerelések és kiegészítők.
Az új C 600 Sporthoz és C 650 GT-hez is számos extrafelszerelés és kiegészítő választható a BMW Motorrad vonatkozó széles, minőségi kínálatából.

Az extrafelszerelések a gyárban kerülnek rá a robogókra, a kiegészítőket a márkakereskedő vagy maga a tulajdonos telepíti. Ezekkel utólag is bármikor felszerelhető a jármű.

Extrafelszerlések.
• Riasztóberendezés.

Highline-csomag:
• Markolatfűtés.
• Ülésfűtés.
• Abroncsnyomás-ellenőrző.
• LED-es nappali világítás.
• LED-es irányjelzők (csak a C 600 Sporthoz).

Kiegészítők.

Tárolóhely.
• 35 literes topcase.
• Csomagtartó váz.
• Belső táska topcase-hez.
• 12 literes táska az átlépőnyílásba.
• Térelválasztó háló.

Komfort és megjelenés.
• Színezett plexi (csak a C 600 Sporthoz).
• Átlátszó/színezett Sport plexi (csak a C 600 Sporthoz)
• Sport ülés fűtéssel (csak a C 600 Sporthoz).
• Exclusiv ülés fűtéssel (csak a C 650 GT-hez).
• Esőponyva az ülésre.
• Szélterelő.
• Robogókabát (szövetanyaga védi a motorost a menetszéltől, a víztől és a hidegtől).
• Aszferius tükör (csak a C 650 GT-hez).
• Utasháttámla.

Navigáció és kommunikáció.
• BMW Motorrad Navigator IV.
• Tartó BMW Motorrad Navigator IV-hez.
• BMW Motorrad fedélzeti kommunikációs rendszer.
• Mobiltelefontartó betét kesztyűtartóba.
• BMW USB-töltő.

Biztonság és elektromosság.
• Riasztóberendezés.
• LED-es irányjelzők (csak a C 600 Sporthoz).
• Sérülésvédő betétek.
• Biztonsági zár.
• Kiegészítő dugalj.

További lehetőségek.
• Akrapovic-sportkipufogó dob
• Krómkészlet (lábtartók, kormánysúlyok, trepnibetétek).

Az új maxi-scooterekhez igazodva motorosruha-kollekcióját is kibővítette a BMW Motorrad a városi mobilitást szolgáló izgalmas termékekkel (pl. AirFlow 2 sisak, Urban kabát, Urban kesztyű, X 2 sneaker, stb.).


 

7. Színválaszték

Egyenként háromféle színösszeállításban vásárolható meg a C 600 Sport és a C 650 GT.

A C 600 Sportnál matt kozmoszkék metál teremt kompakt, sportos hatást, izgalmas, dinamikus kontrasztot alkotva a gránitszürke metál felületekkel.

Titánezüst metál színben erőteljes műszaki színezetet kap a C 600 Sport, amit a könnyűség és a kompakt kivitel érzetét keltve tovább árnyalnak a kontrasztos felületek.

Zafírfekete fényezéssel erőteljes, férfias a fellépése, ezt terelik hangsúlyozottan klasszikus irányba a célirányosan alkalmazott kontrasztszínek.

A C 650 GT esetében elegáns hatást kelt a zafírfekete metál, a matt magnézium metál és a lendületes vonalvezetés együttese.

Platinabronz metál kivitelben olyan a C 650 GT, mintha egy darabból öntötték volna, és mivel kevesebb rajta a kontraszt, különösen szuverén, homogén látványt nyújt.

A karmazsinvörös metál kiemeli a C 650 GT-ben lakozó dinamizmust. A BMW Motorrad egyik klasszikus színeként felettébb modern külsővel ruházza fel a robogót.
 
8. Teljesítmény és forgatónyomaték
 



Átalakult a kéthengeres roadster külseje

2011. November 8.

2009. májusban került piacra a BMW kompakt roadstere, a felettébb dinamikus és sportos, könnyen irányítható, kis fogyasztású BMW F 800 R. 2011/2012. fordulóján arculatfrissítés vár rá, bevált műszaki koncepciója azonban nem változik.

A hajtására alkalmazott 798 köbcentiméteres folyadékhűtéses, soros kéthengeres, hengerenként négyszelepes motor legfőbb jellemzője a meggyőző nyomatékleadás, a közvetlen gázadási reakció és a kedvező fogyasztás. 64 kW/87 LE névleges teljesítményt állít elő 8.000 és 86 Nm maximális forgatónyomatékot 6.000 percenkénti fordulaton.

Lendületes megjelenésének köszönhetően minden eddiginél sportosabb benyomást kelt a megújult BMW F 800 R. Korszerűsítése keretében módosultak az oldalidomai: egyúttal a hűtő borításaként is szolgálnak, és az első sárvédőhöz hasonlóan immár fényezett kivitelűek. Csak tovább fokozza a sportos látványt a hátsó rugóstag vörös rugója. Mostantól az F 800 R alapfelszereltségének részét képezi a fényezett Sport plexi és a fehér irányjelzők.

Három színösszeállításban készül a megújult BMW F 800 R. Míg az alpesi fehér/selyemfényű fekete párosítás kompromisszumot nem tűrő dinamizmust sugall, a magmavörös/fehéralumínium metál sportos, provokatív hatást kelt. Az ásványezüst metál elegáns, műszaki jelleget kölcsönöz neki.

Piaci bevezetése 2011 decemberében veszi kezdetét.

Az új BMW F 800 R legfőbb jellemzői:

• Előnyös menetdinamikai jellemzőkkel bíró, kompakt, sportos naked bike.
• 798 köbcentiméteres folyadékhűtéses, soros kéthengeres motor hengerenként négy szeleppel, DOHC-rendszerű himbás szelepvezérléssel és egyedülálló tömegkiegyenlítéssel.
• 64 kW/87 LE/8.000 ford./perc névleges teljesítmény és 86 Nm/6.000 ford./perc maximális forgatónyomaték.
• Élménydús országúti motorozást garantáló rugalmasság.
• Szívócső-befecskendezés és elektronikus motorvezérlés.
• Nagy csavarodási merevségű alumínium váz és kétágú lengővilla.
• 177/199 kg. száraz ill. menetkész tömeg.
• A súlypontnak kedvező, ülés alá épített tank.
• Nagy teljesítményű Brembo-fékek, igény esetén BMW Motorrad ABS-szel kiegészítve.
• Új: fényezett kivitelű, módosult oldalidomok.
• Új: fényezett első sárvédő.
• Új: vörös rugóstag-rugó.
• Új: fényezett Sport plexi (mostantól alapfelszerelés).
• Új: fehér irányjelzők (mostantól alapfelszerelés).
• Új: alpesi fehér/selyemfényű fekete, magmavörös/fehéralumínium metál, valamint ásványezüst metál fényezés.



Három új modellváltozat a BMW Motorradtól

2011. November 8.

BMW R 1200 GS Rallye modellváltozat

A kiadós túrák és nagy utazások, valamint a Föld legtávolabbi részei felfedezésének élménye épp olyan szorosan egybeforr a BMW GS típuscsalád történetével, mint a látványos raliversenyeken és egyéb motorsport-rendezvényeken elért kiemelkedő sikerek. Mindezeknek mostantól az R 1200 GS Rallye modellváltozattal állít emléket a BMW Motorrad.

A BMW Motorrad Motorsport jellegzetes színeivel dekorált alpesi fehér fényezése, fekete villája és motorja különösen sportos, kalandvágyó jelleget kölcsönöz neki. Az egészet modern, műszaki színezettel itatja át az aszfaltszürke metál Paralever-lengővilla, a gránitszürke metál szelepfedél és a teljesen krómozott kivitelű kipufogóberendezés. Mindezek mellett igazi látványbeli „csemegeként” érvényesül a magmavörösre fényezett hátsó váz.

A fekete/fehér ülés a 81 kW/110 LE teljesítményű túraenduró sportosságát hangsúlyozza. Drótküllős kerekeinek, markolatfűtésének, fehér markolatvédőinek, oldaltáska-tartóinak, fedélzeti számítógépének és elektronikus állítási lehetőséget kínáló Enduro ESA futóművének köszönhetően rendkívül széleskörűen használható jármű.

Piaci bevezetése 2012 januárjában veszi kezdetét.


Az új BMW R 1200 GS Rallye modellváltozat legfőbb jellemzői:

• Alpesi fehérre fényezett idomok
• Dekorációs motívumok a BMW Motorrad Motorsport színeiben
• Fekete villa-külsőcsövek
• Feketére fényezett motorblokk
• Magmavörös hátsó váz
• Aszfaltszürke metál egyágú lengővilla (Paralever)
• Gránitszürke metál szelepfedél
• Piros öltéssel varrt fekete/fehér ülés
• Enduro ESA
• Teljes egészében krómozott kipufogórendszer
• Drótküllős felnik
• Markolatfűtés
• Fehér markolatprotektorok
• Oldaltáska-tartók
• Fedélzeti számítógép


BMW K 1300 S modellváltozat HP-csomaggal

Amellett, hogy a BMW Motorrad K-sorozatának legsportosabb tagja, egyúttal felettébb dinamikus, kényelmes, kezes, stabil és praktikus jármű is a BMW K 1300 S. Nagyban fokozza túraalkalmasságát a hatékony menetszél és időjárás elleni védelem, valamint a jól átgondolt ergonómia. A HP-csomaggal kiegészített BMW K 1300 S modellváltozat még jobban kidomborítja a sport-túramotor hagyományos erényeit, nagyban fokozva annak presztízsértékét.

Különleges ismertetőjegye az exkluzív kivitelű, szálcsiszolt alumínium sorszámtábla, amely az airbox borításán kapott helyet.

Alpesi fehér/lupinkék metál/éjfekete fényezése és HP Carbon kiegészítői – köztük az első sárvédő, az airbox borítása, a kuplungházfedél és az ülésborítás – hatásosan kiemelik a benne lakozó sportosságot.

A 175 lóerős K 1300 S legizgalmasabb műszaki részletei között említendő a váltóasszisztens, az Akrapovic-sportkipufogó dob, az elektronikusan állítható ESA II futómű, a kipörgésgátló (ASC), az abroncsnyomás-ellenőrző, továbbá a markolatfűtés és a fedélzeti számítógép.

A fentieken túlmenően a HP-csomag számos egyéb értékes eleme található meg a BMW K 1300 S új modellváltozatán, így például az alapfelszerelésnek számító első-hátsó HP lábtartók és a színezett plexi.

Annak érdekében, hogy gazdája a lehető legstabilabban tudja leállítani a garázsában, hátsó motoremelő állványt is ad a BMW Motorrad ehhez a komplett felszereltségű modellváltozathoz.

Piaci bevezetése 2012 januárjában veszi kezdetét.

A HP-csomaggal kiegészített K 1300 S modellváltozat legfőbb jellemzői:

• Szálcsiszolt alumínium sorszámtábla az airbox borításán
• Alpesi fehér/lupinkék metál/éjfekete fényezés
• HP Carbon első sárvédő
• HP Carbon airboxborítás
• HP Carbon kuplungházfedél
• HP Carbon ülésborítás
• HP lábtartók elöl-hátul
• Váltóasszisztens
• Akrapovic-sportkipufogódob
• ESA II
• Fedélzeti számítógép
• Kipörgésgátló (ASC)
• Abroncsnyomás-ellenőrző (RDC)
• Markolatfűtés
• Színezett plexi
• Hátsó motoremelő állvány


BMW K 1300 R speciális modell

127 kW (173 LE) teljesítményével és 243 kilogramm menetkész tömegével a legmagasabb szintű menetdinamikai elvárásoknak is megfelel a BMW Motorrad power-roadstere, a K 1300 R.

A speciális modell exkluzív fényezése jól kihangsúlyozza erőt sugárzó első traktusát és sportosan keskeny farát. A matt Ostra-szürke metál és a zafírfekete metál együttese kompromisszumot nem tűrő, férfias jelleget kölcsönöz neki. Hatásos összképéhez szervesen illeszkedik a megújult grafikájú, napsárga típusjelzés.

A benne lakozó sportosságot minőségi karbon motorspoiler teszi még nyilvánvalóbbá.

Piaci bevezetése 2012 januárjában veszi kezdetét.

A K 1300 R speciális modell legfőbb jellemzői:

• Különleges matt Ostra-szürke metál/zafírfekete metál fényezés
• Napsárga típusjelzés
• Karbon motorpsoiler


BMW K 1300 S Dynamic-csomag

A különféle extrafelszereléseket és kiegészítőket tartalmazó Dynamic-csomaggal még tovább fokozza a BMW Motorrad a gazdagon felszerelt K 1300 S típus előnyös menetdinamikai jellemzőit, példás biztonságosságát, magas szintű komfortját és meggyőző túraalkalmasságát.

Az új Dynamic-csomag új K 1300 S megrendelése esetén 2012  januárjától lesz kérhető.

A BMW K 1300 S Dynamic-csomag tartalma:

• Biztonsági csomag kipörgésgátlóval (ASC) és abroncsnyomás-ellenőrző funkcióval (RDC)
• Markolatfűtés
• Fedélzeti számítógép
• Váltóasszisztens
• ESA II



Két észak-amerikai hölgy elsőként teljesítette motorral az 1 millió mérföldet

2011. November 3.

Ardys Kellerman és Voni Glaves új észak-amerikai rekordot állított fel, amikor Kolorádóban, BMW motorkerékpárjaikkal elérték az egymilliomodik megtett mérföldet, azaz 1,6 millió kilométert. A BMW Motorrad USA és a BMW Motorkerékpár Tulajdonosok Szövetsége is elismerésben részesítette a két világutazót, valamint az Iron Butt szövetség is szeretné hivatalos rekorddá nyilvánítani az elért eredményt.

Az egymillió mérföld eléréséhez a két hölgy több mint 50 államhatárt lépett át, bejártak minden kanadai tartományt, valamint olyan országokban motoroztak, mint a Dél-Afrikai Köztársaság vagy Új-Zéland. A hölgyek között valószínűleg a világon egyedülálló ez a táv, melynek megtételéhez mind a kettőjüknek több mint 25 évre volt szüksége.

„Sok motorom volt, amit szerettem, de egy igazán a szívemhez nőtt, a BMW R 1100 RS típusú túramotorom, amit 1993-ban, teljesen újonnan vásároltam. Ezzel a modellel több mint 350 ezer mérföldet teljesítettem az évek során. A BMW motorjaim mindig megbízhatóak voltak és nagyon szerettem a technológiai újításaikat, különösen az ABS fékrendszer nyújtott nagy segítséget útjaim során. A jelenlegi motorom is BMW, egy vörös fényezésű F 800 S modell”– meséli Voni.

Voni és Ardys is nagy tapasztalattal rendelkezik a hosszútávú motorozásban. Voni egyszer, Ardys pedig négy alkalommal teljesítette az Egyesült Államokban kétévente megrendezendő Iron Butt rally-t, amelyen az indulóknak 11 nap alatt kell végigjárni az 11000 mérföldes távot.

„Büszke vagyok rá, hogy minden egyes kilométert balesetmentesen tettem meg és továbbra is szeretném folytatni ezt a hagyományt, amikor kétkerekűmmel járom a világot. Szeretek kitűzni olyan egyéni célokat, amik mindig túl vannak azon, amit szerintem teljesíteni tudok. Aztán végül mindig teljesítem őket” – teszi hozzá Voni.

 



2011. Október 26.

1. Koncepció és tulajdonságok.

Bár még alig telt el két év az S 1000 RR 2009. évi piaci bevezetése óta, a BMW Motorrad bemutatta a sikeres szupersport-motor számos ponton tökéletesített, modellfrissített változatát. Még sportosabban és pontosabban irányítható, ráadásul kedvezőbb nyomatékleadású és élénkebb gázadási reakciójú, mint elődje. Superstock-versenyeken szerzett valamennyi tapasztalatát felhasználta hozzá a bajor márka.

Elődjéhez hasonlóan a mostani kiadás sem ismer kompromisszumot, messzemenő sportossággal ötvözi kimagaslóan jó menetdinamikai adottságait. Kiválóan irányítható, megingathatatlanul stabil, továbbá fölényes teljesítmény-kifejtés, jelentős használati érték és minden szempontból dinamikus megjelenés jellemzi. Napjaink legkorszerűbb blokkolásgátló berendezése, a BMW Motorrad Race ABS felügyeli rajta a fékezés biztonságát. Gyorsításkor a kipörgésgátló (Dynamic Traction Control - DTC) nyújt segítséget a motorosnak. A modellfrissítéssel együtt természetesen mindkét biztonsági rendszer működését továbbfejlesztette a BMW Motorrad.

Ami nem változott a korábbiakhoz képest, az az igen tekintélyes 142 kW (193 LE) teljesítmény és a 204 kg menetkész tömeg (verseny-ABS-szel 206,5 kg).

Előrelépés menetdinamikai szempontból is.
Az S 1000 RR modellfrissítésének egyik fő célja a motorozhatóság javítása volt egyenletesebb, harmonikusabb teljesítmény- és nyomatékleadás, valamint jobb rugalmasság révén. A gázfelvétel finomhangolása kimondottan jót tett a motor reakciókészségének.

Konkrétan csökkentette a gázkar elfordulási szögét, és könnyebbé tette a működtetését a BMW Motorrad.

Jobb irányíthatóságot szavatoló, pontosabb visszajelzést adó futómű.
A futóművön elvégzett módosítások hatására számottevően javultak az RR menetdinamikai jellemzői. A fordított teleszkópvilla és a rugóstag új belső szerkezetének köszönhetően még szélesebb tartományt fednek le a lengéscsillapítók a két véglet, a komfortos és a sportos között.

Annak köszönhetően, hogy a villaszög, az utánfutás, a lengővilla-forgáspont, a teleszkópvilla-túlnyúlás és a rugóstag hosszának módosítása következtében átalakult a járműpozíció és a futómű-geometria, nemcsak könnyebben és pontosabban irányítható, hanem sokkal jobb visszajelzéssel is szolgál a motorosnak a megújult S 1000 RR. A BMW Motorrad a hatékonyabb levegőellátás érdekében egyúttal megnövelte a beszívási keresztmetszetet is azáltal, hogy a kormánynyakon át vezeti be a levegőt a szívórendszerbe. A futómű átalakítását állítható kivitelű, mechanikus kormánycsillapító telepítésével tette teljessé.

Műszercsoport új funkciókkal.
Újfajta grafikájánál fogva könnyebb leolvasni a fordulatszámmérőt, mint eddig, ráadásul szabályozható az LCD-kijelző fényereje, és kibővültek a funkciói. A köridőmérő műszeren mostantól megjeleníthető a „legjobb kör folyamatban” („best lap in progress”) és beállítható egy figyelmeztetés, ha a motoros túllép egy általa előre beállított sebességet („speed warning”).

Hatásosabb megjelenés és új színek.
Nemcsak a motor, a futómű és a műszerfal változott előnyére az S 1000 RR-en, hanem az egész megjelenése is. Az új kiadásnak sokkal keskenyebb a fara, továbbá finoman módosultak aszimmetrikus oldalidomai, és oldalsó szellőzőrácsokat kapott rajta az airbox burkolatának középső része. A megújult szupersport-típus markáns ismertetőjegyei továbbá az idom felső részén kialakított, az aerodinamikát előnyösen befolyásoló „szárnyak”.

Míg kimondottan sportos hatású piros-fehér (racing red - alpine white) színpárosításával már álló helyzetben is erőt és gyorsaságot sugároz az RR, világoskék (bluefire) fényezéssel egészen extravagáns hatást kelt.

A zafírfekete metál sportos, dinamikus jelleget kölcsönöz neki, a BMW Motorrad Motorsport színei pedig versenymotoros külsővel ruházzák fel. A változtatások keretében enyhén módosult a jellegzetes RR-logó is.

A csillogó feketére fényezett felnik és a központi rugóstag vörös spirálrugója még hatásosabbá teszi az összképet. A lengővilla a környezetéhez igazodva eloxált vagy ugyancsak feketére fényezett kivitelű.

Az ergonómiát javítandó, megváltoztatta a BMW Motorrad az első saroklemezeket, és vékonyabbra vette az utaslábtartók konzolait.

Még több extra és kiegészítő.
Több új, vonzó elemmel bővült az S 1000 RR-hez rendelhető kiegészítők és gyári extrafelszerelések sora. Ilyen például a sportos felhasználók igényeire szabott HP titán kipufogódob (közúti használati engedéllyel vagy anélkül) vagy a HP verseny adatrögzitő. A két fokozatban állítható markolatfűtés a reggeli pályaedzések vagy a hideg időben megtett nagyobb távolságok kényelmét hivatott fokozni.

Az újítások áttekintése:
• Jobb motorozhatóság a tökéletesített nyomatékkifejtésnek köszönhetően.
• Kettő helyett három teljesítmény-jelleggörbe (rain, sport, valamint race és slick), rain üzemmódban 120 kW-ra (163 LE-re) módosult a névleges érték.
• Előnyösebb terhelésváltási reakciót eredményező, finomabb gázfelvétel (különösen érzékletes rain-, ugyanakkor sportos és közvetlen sport- ill. race és slick-programban.
• Kisebb elfordulási szögű, könnyebben kezelhető gázkar.
• Jobb rugalmasságot biztosító, rövidebb szekunder áttétel.
• Finomabbra hangolt verseny-ABS és kipörgésgátló (Dynamic Traction Control).
• Hatékonyabb levegőellátást biztosító, nagyobb beszívási keresztmetszet a kormánynyakon.
• Könnyebb és pontosabb irányíthatóság, jobb visszajelzés.
• Kifinomultabb lengéscsillapítás az átalakított rugózó elemeknek köszönhetően.
• Új futómű-geometria a villaszög, az utánfutás, a lengővilla-forgáspont, a teleszkópvilla-túlnyúlás és a lengővillahossz módosításából adódóan.
• Tíz fokozatban állítható új kormány lengéscsillapító.
• Marással megmunkált, kovácsolt villahíd új kivitelben, csökkentett eltolással.
• Átalakított külső: keskenyebb far, újfajta oldalidomok, középső részén oldalsó szellőzőrácsokkal ellátott airbox-burkolat és „szárnyak”
• Négy új fényezés: piros-fehér, világoskék, zafírfekete metál és motorsport.
• Módosított RR-logó.
• Új sarokvédők és keskenyebb utaslábtartó-konzolok.
• Jobban leolvasható fordulatszámmérő és szabályozható fényerejű LCD-kijelző.
• Új funkciókat – „legjobb kör folyamatban” („best lap in progress”) és sebesség figyelmeztetés („speed warning”) – felvonultató műszercsoport, deaktiválható
„lámpa”-hibaüzenet leszerelt fényszóró/rendszámtáblatartó esetén.
• Új helyre került katalizátorok, hővédő lemez elhagyása.
• Még több kiegészítő és gyári extrafelszerelés.
 

2. Hajtás.

A korábbiakhoz hasonlóan most is 142 kW (193 LE)/13.000 ford./perc névleges teljesítményű és 112 Nm/9.750 ford./perc maximális forgatónyomatékú, mindössze 59,8 kilogramm tömegű soros négyhengeres, vízhűtéses motor hajtja az S 1000 RR-t.

Élénkebb reakciót eredményező, tökéletesített gázadagolás.
Motorikus vonatkozásban az volt az RR megújításának egyik legfontosabb célja, hogy még jobban lehessen uralni a négyhengeres kimagaslóan nagy teljesítményét. Ennek érdekében módosították a fejlesztők a motorvezérlés programját. Míg az eddigiekben négy különböző jelleggörbével jelentett egyet a rain-, a sport-, a race- és a slick-program, a megújult RR-nél már csak kettő felel meg nekik: egy, ahol nagyon finom és érzékletes a gázadási reakció, esős időre, egy pedig, amikor is rendkívül élénken és közvetlenül reagál a motor a gázkar parancsára, a sport-, a race- és a slick-üzemmódra. Ennek az ésszerűsítésnek köszönhetően immár nem kell állandóan másfajta karakterisztikához igazodnia a motorosnak, ha sűrűn vált oda-vissza sport-, race- és slick-program között. Ezzel együtt a terhelésváltási reakción is sikerült javítaniuk a BMW Motorrad fejlesztőinek.

A könnyebb és gyorsabb adagolhatóság végett puhább állítórugót kapott a fojtószelep. Ugyanezt a célt szolgálja a csökkentett elfordulási szögű gázkar is.

Tökéletesített teljesítmény- és nyomatékleadás, rövidebb szekunder áttétel.
A lehető legjobb motorozhatóság érdekében az S 1000 RR motorjának teljesítmény- és nyomatékleadását is hatékonyabbá tették a szakemberek.

Új teljesítménygörbéket határoztak meg, egyet-egyet a rain- és a sport-üzemmódhoz, egy közöset pedig a race-hez és a slickhez (szemben a korábbiakkal, ahol egy görbe tartozott a rain programhoz, egy másik pedig együttesen a sporthoz, a race-hez és a slickhez). A jobb gyorsulás és rugalmasság végett a korábbi 17/44-ről 17/45-re rövidítették le a szekunder áttételt.

Rain-üzemmódban most 120 kW-ot (163 LE-t), azaz 8 kW-tal (11 LE-vel) többet mozgósít a motor. Sport-, race- és slick-programban változatlanul 142 kW (193 LE) áll rendelkezésre, mivel azonban jelentősen nőtt a teljesítmény az alsó és a középső fordulatszám-tartományban, sokkal egyenletesebb és nyomatékosabb lett a négyhengeres karakterisztikája.

A nyomatékleadást is a jobb motorozhatóság szolgálatába állították a fejlesztők. Mostantól három különböző nyomatékgörbét vonultat fel az RR (korábban csak kettő volt): itt is egyet-egyet a rain- és a sport-, egy közöset pedig a race- és a slick- üzemmódhoz. Mind a négy menetprogram érezhetően sokat profitál az eddiginél harmonikusabb, egyenletesebb nyomatékleadásból, arról nem beszélve, hogy mind a négyben jóval nagyobb nyomatékot termel a négyhengeres az 5.500 és 7.500 ford./perc közötti tartományban. Kiváltképp rain-üzemmódban javult sokat az RR viselkedése. Míg a korábbi változatnál szinte teljesen lapos maradt a nyomatékgörbe 4.500-as fordulat fölött, addig a mostaninál szabadabban pörög a motor, és egészen 9.000-es fordulatig emelkedik a görbe.

Újradefiniált befecskendezés motorfékes üzemmódban.
Azért, hogy kompromisszumok nélkül sportosan lehessen használni az S 1000 RR-t mintázat nélküli gumikkal, a BMW Motorrad változtatásokat eszközölt a slick-menetprogramon. Úgy alakította át a befecskendezés jellegmezőjét motorfékes üzemállapotban, hogy ne legyenek folyamatosan kikapcsolva a hengerek. A fékrendszer és a motorfék így most optimálisan lassítja a hátsó kereket, vagyis stabilabban viselkedik, és pontosabban tartja a motor a kijelölt irányt fékezéskor és kanyarodáskor.

Módosított nemesacél kipufogó- és tökéletesített szívórendszer.
A katalizátor/gyűjtőcsövek-részen átalakult az S 1000 RR teljes egészében rozsdamentes acélból készült kipufogórendszere. Mostantól nem a gyűjtőcsövekben, hanem az elülső hangtompítóban foglalnak helyet a katalizátorpatronok. Ez a változás, valamint a kormánynyaknál 20 százalékkal megnövelt beszívási keresztmetszet, a korábbitól eltérő airbox, az új geometriájú szívótölcsérek és az áthangolt motorvezérlés együttesen kedvezőbb nyomatékjellemzőket eredményezett. Az említett változtatásoknak köszönhetően immár nincs szükség az olajteknőhöz épített hővédő lemezre.

Finomabban szabályzó kipörgésgátló (Dynamic Traction Control).
2009. évi bemutatkozásakor az S 1000 RR volt az első sorozatgyártású szupersport-motor a világon, amely versenypályás használatra alkalmas verseny-ABS-t és dinamikus kipörgésgátlót (Dynamic Traction Control – DTC) mondhatott magáénak. E két rendszer műszaki kivitelezését olyan ügyesen oldotta meg a BMW Motorrad, hogy ma már kivétel nélkül ezekkel rendelik vásárlói a típus valamennyi példányát. Az S 1000 RR modellfrissítése keretében természetesen továbbfejlesztette a működésüket.

A DTC érzékeli a motor dőlésszögét, és hatásos segítséget nyújt a motorosnak csúszós útfelületen. A fizika határain belül úgy szabályozza a hajtónyomatékot, hogy ne pörögjön ki a hátsó kerék.

A módosítások során átalakult a futómű-geometriája is, továbbá hatékonyabb lett az első kerék levegőbe emelkedését felismerő rendszer működése. Utóbbi parancsára sokkal finomabban nyitnak ki a fojtószelepek. Emellett a DTC működését is optimalizálta a BMW Motorrad: hatékonyabb nyomatékátvitel és a finomabb szabályozás jellemzi race- és slick-üzemmódban.

A DTC új beállítása a BMW verseny power kit versenybeállításához igazodik, és sokkal jobban motorozhatóvá teszi a motort versenypályán. Ennek köszönhetően jobb köridőt tud elérni vele a gyakorlott motoros.
 

3. Futómű.

Kimagaslóan sportos menettulajdonságokat szavatoló, innovatív futóművel készül az S 1000 RR. A modellfrissítés alkalmával a fokozott agilitás, valamint a kezelhetőség és a semleges kanyarvétel javítása állt a középpontban. Mivel ezáltal nagyobb tartalékokkal is rendelkezik a motor, minden közlekedési helyzetben – még szélsőségesben is – biztonságban érezheti magát rajta a motoros. Más szóval: még könnyebbnek, kezesebbnek és stabilabbnak érezni az RR-t, mint azelőtt.

Könnyebb és pontosabb irányíthatóságot eredményező, új futómű-geometria.
Új kormánynyakra és hátsó váznyúlványra épülő módosított vázzal készül az S 1000 RR új kiadása. Az új geometriai sarokszámok mellett ez egyúttal a korábbinál 20 százalékkal nagyobb beszívási keresztmetszet formájában jut kifejezésre. A villaszög 66,1-ről 66 fokra módosult. A tengelytáv 9,3 mm-rel 1 422,7 mm-re csökkent, az utánfutás viszont 2,6 mm-rel 98,5 mm-re nőtt. A villahíd eltolása 2,5 mm-rel 29,5 mm-re mérséklődött, a teleszkópvilla túlnyúlása 5 mm-rel nagyobb, mint eddig. A visszaállító nyomaték csökkentése és a pontosabb irányíthatóság érdekében a kormánynyak csapágyazását is átalakította a BMW Motorrad.

Sokrétűbb felhasználást biztosító, új hangolású rugózó elemek.
A modellfrissítés eredményeként most még határozottabban elkülönül egymástól a kényelmes közúti és a sportos versenypályás beállítás. A korábbiakhoz hasonlóan a rugózó elemeken kialakított skálák segítségével, egyszerűen és gyorsan végezhető el a szükséges hangolás. A rugók és lengéscsillapítók módosítása folytán jobban érvényesülnek az utcai és a pályahasználat sajátos feltételei. A BMW Motorrad mind a teleszkópvilla, mind a rugóstag belső súrlódását csökkentette. Ezáltal mindkettőnek javult a reakciókészsége, és határozottabban jelzik a pilótának a futómű fizikai korlátait.

Újfajta belső szerkezetű fordított teleszkópvilla.
Eddig talpszelepes csillapítással volt ellátva az S 1000 RR fordított teleszkópvillája. A modellfrissítés alkalmával beépített ún. mid-speed-csillapítószelep alkalmazásának köszönhetően, a munkadugattyú által kifejtett nagyobb csillapítóhatás jóvoltából most már gyorsabban és pontosabban megy végbe a nyomófokozati csillapítás. Annak érdekében, hogy egyértelmű visszajelzéssel szolgáljon az első kerék, a konstruktőrök csökkentették az állandó áteresztő felületet. A dugattyúrúd megvezetése és az ágyazás módosításának eredményeként hatékonyabban, érzékenyebben reagál az első felfüggesztés.

Új rugóstag módosított csillapítással.
A központi rugóstagnál 14-ről 18 mm-re nőtt a dugattyúrúd átmérője, aminek következtében nagyobb olajáramlási sebességet biztosít a low/mid-speed-szelep. Az állandó áteresztő felület csökkentése itt is gyorsabb és pontosabb nyomófokozati csillapítást eredményezett.

A fentiekkel együtt megváltoztatta a BMW Motorrad a két csillapítószelep tűinek geometriáját, ennek köszönhető, hogy a beállítási tartomány egészében felettébb lineárisan nő a csillapítási erő. A lengéscsillapító módosításának köszönhetően sokkal nagyobb, egyértelmű hatást jelentenek a motor viselkedésére az egyes beállítások.

A dugattyúrúdba beépített egyirányú szelep (ún. check valve) megakadályozza, hogy negatív hatással legyen a nyomófokozati csillapításra a húzófokozat állítása.

A pontosabb visszajelzés érdekében a rugóstagon is csökkentették a szakemberek az állandó áteresztő felületet.

A megújult RR így összességében nagyobb kényelmet nyújt jobb visszajelzés és fokozott dinamizmus mellett.

Kifinomultabb működésű, pontosabb visszajelzésű verseny-ABS.
A szupersport-motorokkal szemben támasztott követelmények messzemenő figyelembe vételével készült az S 1000 RR-hez kifejlesztett BMW Motorrad verseny-ABS. A modellfrissítés keretében hozzáigazították az új futómű-geometriához, és finomítottak a működésén. Adaptív kivitelénél fogva rugalmasan tud alkalmazkodni akár a tapasztalt motorosok igényeihez, a különféle útfelületekhez és gumiabroncsokhoz.

A verseny-ABS a fék-kezelőszerveken keresztül jelzi a motorosnak, ha túllépték a kerekek a tapadási határt, és kezdetét vette a blokkolásgátlás. Aktivitásáról a kar és a pedál enyhe pulzálása révén szerez tudomást az illető.

Mechanikusan állítható, új kormány lengéscsillapító.
Az előző változattól eltérően a mostani RR tíz fokozatban, mechanikusan állítható kormány lengéscsillapítóval rendelkezik. A mindenkori használattól függően szabályozhatja a motoros.

Új bevonatú lengővilla és új lengővilla-csapágypersely.
Attól függően, milyen fényezéssel készül az S 1000 RR, vagy eloxált vagy feketére fényezett kivitelű a lengővilla az eddigi Ostra-szürke helyett.

Az előző kiadástól eltérően nem kettő, hanem csak egy csavarral kerül rögzítésre a csapágyperselye a hátsó vázban. Az előnyösebb futómű-geometria érdekében egyúttal 4 mm-rel magasabban is van, mint eddig.

Új sarokvédők.
A BMW Motorrad tökéletesítette a sarokvédők ergonómiáját, és módosította az utaslábtartó- konzolokat.

Új kivitelű villahíd.
Mivel optikai szempontból a műszerfal részét képezi, és folyamatosan a motoros szeme előtt van, átalakította a gyártó a marással megmunkált, kovácsolt felső villahidat. A változtatással együtt 2,5 mm-rel 29,5 mm-re csökkentette az eltolását.
 

4. Elektromos rendszer és elektronika.

Új grafikájú fordulatszámmérő és szabályozható fényerejű LCD-kijelző.
A BMW Motorrad a jobb leolvashatóság érdekében átalakította a fordulatszámmérő grafikáját. Mostantól öt fokozatban szabályozható az LCD-kijelző fényereje, és új elemekkel bővült funkcióinak sora. A visszajelző lámpák között immár a gyári extrafelszerelésként rendelhető markolatfűtésé is megtalálható.

„Best lap in progress” versenypályás használatra.
A beépített időmérő műszer mostantól kiegészül a „legjobb kör folyamatban” („best lap in progress”) jelzéssel. Valós idejű (100 méterenkénti) tájékoztatás formájában értesül róla a motoros, éppen lassabb vagy gyorsabb-e, mint az addigi legjobb körében volt. Sportos vezetési stílusú motorosok nagy hasznát vehetik ennek a funkciónak. A műszer minden egyes kört összehasonlít a legjobb kör, vagyis a „best lap” eltárolt idejével. Ha az újabbat gyorsabban teljesíti a motoros, zölden világít, ha viszont rosszabb az időeredmény, nem világít a „Best lap in progress” kijelző (BLP).

„Speed warning” – segítség hétköznapi használat során.
Ez a funkció arra figyelmezteti a motorost, ha túllép egy általa előre beállított sebességet. Amint megtörténik, felvillan a váltófény, és „SPEED”-felirat jelenik meg a kijelzőn.

A lámpa-hibaüzenet kikapcsolásának lehetősége.
Arra gondolva, hogy versenypályán fényszóró ill. rendszámtáblatartó (irányjelzők) nélkül használják az S 1000 RR-t, ki lehet iktatni a lámpák meghibásodására figyelmeztető üzenetet, így az nem válik láthatóvá a kijelzőn.
 

5. Megjelenés és forma.

Messzemenően dinamikus, funkcionális és egyedi megjelenés.
Erőt sugárzó, dinamikus külsejével is kifejezésre juttatja az S 1000 RR azt a könnyedséget, amivel az irányváltási parancsokat teljesíti.

Egyből szembe tűnik rajta a keskeny far, mint ahogy az airbox burkolatának középső részén kialakított oldalsó szellőzőrácsok sem kerülik el a szemlélő figyelmét. Az RR-re oly jellemző aszimmetrikus oldalidomok – a jobb oldali kopoltyúkkal, a bal oldali légkivezető nyílással – megjelenése is finoman módosult.

Szintén újak rajta a „szárnyak”, azaz a légterelő fülek. Nemcsak a motor látványát teszik még dinamikusabbá, hanem kedvező aerodinamikai hatásúak is, mivel nagy sebességnél csökkentik a motoros kezeire nehezedő szélnyomást.
 

6. Felszereltség.

Számos kiegészítőt és gyári extrát kínál a BMW Motorrad az S 1000 RR további, egyedi alakítására. Utóbbiak a gyárban kerülnek fel a járműre, előbbieket a márkakereskedők telepítik. Ezekkel később is bármikor ellátható motor.

A már ismert kiegészítők és extrafelszerelések mellett az alábbi új elemek rendelhetők az RR-hez:

Extrafelszerelések.
• Kétfokozatú markolatfűtés

Kiegészítők.
• HP kipufogódob titánból, közúti használati engedéllyel vagy anélkül
• HP Carbon légterelő fülek szénszálból
• HP verseny adatrögzítő beépített GPS-szel

A kínálatot a minőségi motorosruházat, valamint a HP alkatrészek és a külön az S 1000 RR-hez kifejlesztett HP versenyalkatrész program teszi teljessé. Utóbbi részei:

• HP verseny power kit
• HP verseny kalibrációs készlet
• HP verseny idom készlet
• HP verseny fordított váltóséma
• HP verseny lábtartó
 

7. Színválaszték.

Új, sportos-dinamikus színkoncepció.
Az S 1000 RR színkoncepciója a fekete hídváz, a csillogó feketére fényezett, kecses felnik és a nemesacélból készül rövid, zömök kipufogódob közötti kontrasztra épít. Az eloxált vagy feketére fényezett kétágú villa a sportos-dinamikus jelleget erősíti. Valamennyi színváltozat megjelenését hatásosan fűszerezi a központi rugóstag vörös spirálrugója.

Négyféle színváltozatban kapható a megújult RR. Míg kimondottan sportos hatású piros-fehér (racing red – alpine white) színpárosításával már álló helyzetben is erőt és gyorsaságot sugároz, világoskék (bluefire) fényezéssel egészen extravagáns hatást kelt. A zafírfekete metál sportos, dinamikus jelleget kölcsönöz neki, a BMW Motorrad Motorsport színei pedig versenymotoros külsővel ruházzák fel.

A változtatások keretében enyhén módosult a jellegzetes RR-logó is.


 
8. Teljesítmény és forgatónyomaték.

 

 



Akadálypályán bizonyítottak a rend motoros őrei

2011. Október 18.

Szeptember végén, Dunakeszin rendezték meg a „2011. év legjobb budapesti motoros rendőre” versenyt. A Hungária Rendőregylet és a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság közös eseményén Zámbó Balázs, a BMW Magyarország motorkerékpár menedzsere adta át a tesztvezetésre jogosító ajándékutalványokat a legjobban teljesítő rendőröknek.

A versenynek az „Alapítvány a Balesetmentes Közlekedésért” Dunakeszin található pályája adott otthont, ahol a résztvevő 35 budapesti motoros rendőrnek 7 összetett feladatot kellett teljesítenie a mintegy 300 db bójával kijelölt pályán 15 éves BMW K75-ös motorkerékpárok nyergében. Minden indulónak egy lehetősége volt a próbálkozásra, majd a legjobb 10-be bekerültek kaptak még egy esélyt a javításra. A szoros versenyben végül az első helyen Jordán Attila végzett, a második Téglási József, a harmadik helyezett pedig Soós Krisztián lett.  A dobogós helyezést elérő rendőrök személyenként egy darab, egy hétre szóló motoros tesztvezetési ajándékutalványt vehettek át.

Zámbó Balázs a következőképpen értékelte az eseményt: „A verseny nagyon színvonalas volt és egyértelműen bemutatta, hogy a budapesti motoros rendőrök manőverezési tudásszintje kiváló. Nagy örömömre szolgált az első három helyezett részére díjként átadni a BMW motorkerékpárok tesztelésére jogosító voucher-t.”



Különleges modellek kerültek kalapács alá a müncheni BMW Múzeumban megrendezett „Power by BMW” elnevezésű aukción

2011. Október 13.

A BMW Múzeumban, október 1-én rendezett nagyszabású árverést a Bohams aukciós ház, ahol számos a bajor márkához kapcsolódó különlegesség talált új gazdára. Az árverések között ritkaságnak számító „egy márkás” aukción a motorkerékpárok rendkívül széles palettája került kalapács alá, kezdve az 1925-ös R 32-től egészen az 1992-es K1-ig. A járműveken felül árverésre bocsátottak több tucat értékes relikviát is a márka évszázados történetéből, a gyűjtők nagy örömére.

A motorkerékpárok közül igazi matuzsálemekre is licitálhattak a látogatók, például egy 79 éves, 735 köbcentis, R 16-os, 33 350 euróért talált gazdára, míg egy alig fiatalabb 75 éves, R 17-esért 27 025 eurót fizetett a szerencsés nyertes. Az aukción sok olyan vevő is megjelent, aki épp most kezdi gyűjteni a bajor márka legendás modelljeit.

Az egyik legnagyobb figyelmet Georg Auerbacher 1970-es 500 köbcentis oldalkocsis versenymotorja generálta, amit árverésen kívül értékesítettek. Ez a modell komoly szerepet játszott abban, hogy a BMW jelentős dominanciát vívott ki magának az oldalkocsis világbajnokságon 1954 és 1974 között.

Az árverés ideje alatt döntően motorkerékpárok kerültek kalapács alá, de előfordultak autó és egyéb különlegességek is szép számmal. A legnagyobb feltűnést egy egyedülálló ritkaság, a Bertone „Spicup” keltette, ami egy BMW alapokra épült koncepció autó. A Spicup-ért 460 000 eurót, azaz hozzávetőlegesen 134 millió forintot fizetett az Egyesült Államokban élő új tulajdonosa.

Az árverezésre kínált tételek között ott volt még egy a bejárathoz „kikötött” rendkívül ritka Abbate építménnyel készült BMW meghajtású olasz motorcsónak is, ami végül 150 000 eurós áron kelt el.  

Az árverésen eladott tételekről és a pontos vételi árakról további információk a www.bonhams.com/bmw oldalon találhatóak.



Az új BMW G 650 GS Sertão

2011. Október 4.

Koncepció.

BMW G 650 GS Sertão – sportos egyhengeres BMW-enduró terepre és mindennapos használatra.
Az új BMW G 650 GS Sertão képében újabb, sportos fejezettel egészítette ki a BMW Motorrad a BMW GS típuscsalád egyhengeres modelljeinek történetét. Bár már a G 650 GS is abszolút meggyőző a maga karcsú, „szálkás” terepmotor-alakjával, a Sertão még nála is sportosabb, terepre és kalandra termettebb. Mindez ráadásul úgy, hogy rendelkezik az egyhengeres BMW-endurók közismert előnyeivel, vagyis kiválóan megfelel mindennapos használatra, kedvező az ár/érték-aránya, és játszi könnyedséggel irányítható.

Terepre szabott futómű, továbbfejlesztett túraalkalmasság és dinamikus megjelenés.
A G 650 GS két felülfekvő vezérműtengellyel, befecskendezéssel és kettős gyújtással ellátott folyadékhűtéses, nagy nyomatékú egyhengeres motorja dolgozik a G 650 GS Sertão vázában. 652 köbcentiméter a hengerűrtartalma, és 35 kW (48 LE) teljesítményt állít elő 6.500 percenkénti fordulaton. 60 Nm maximális forgatónyomatékát 5.000 ford./percnél adja le. Kiegészítőként lehet kérni 25 kW-os (34 LE-s), 46 Nm maximális forgatónyomatékú kivitelben is (6.500 és 4.500 ford./perc).

Míg a G 650 GS futóműve javarészt szilárd burkolatú úton és könnyebb terepen való használatra készült, addig a Sertão a nehezebb terepet is jól bírja, mivel hosszabbak a rugóútjai, keményebbre hangoltak a rugózó elemei, és drótküllős kerekeken gurul.

Az új színek is az egyhengeres endurómodell dinamikus jellegét hangsúlyozzák.

Az új BMW G 650 GS Sertão legfőbb ismérvei:

• Kis fogyasztású, nyomatékos 652 köbcentiméteres egyhengeres motor. 60 Nm maximális forgatónyomaték (5.000 ford./perc) és 35 kW (48 LE) névleges teljesítmény (6.500 ford./perc). 25 kW-os (34 LE-s) változatban is rendelhető.
• Terepre kimondottan alkalmas futómű hosszú rugóutakkal (elöl-hátul egyaránt 210 mm).
• Drótküllős könnyűfém felnik. Az első 21 col, a hátsó 17 col átmérőjű.
• Dinamikus hatású fehér/kék színösszeállítás Sertão-felirattal és fekete/szürke színű üléssel.
• Fekete csomagtartó váz.
• Meghosszabbított első sárvédő.
• Kétfajta ülésmagasság: 860 mm (gyári) ill. 900 mm (kiegészítőként).
• Magas plexi.
• Markolatvédők.
• Alumínium blokkvédő.
• Kikapcsolható BMW Motorrad ABS (gyári extrafelszerelés).
• Kiegészítők széles választéka.

 

Műszaki tartalom és megjelenés.

Hosszabb rugóutak és drótküllős felnik a fokozott terepalkalmasság szolgálatában.
Remek irányíthatóságot és élvezetes kanyargást, ugyanakkor magas szintű utazókényelmet és túraalkalmasságot is szavatoló futóművével rövid időn belül népes rajongótáborra tett szert a BMW G 650 GS. Nagyfokú stabilitásánál, valamint könnyű és sportos irányíthatóságánál fogva kezdőknek is kiválóan megfelel.

Az új BMW G 650 GS Sertão-n még jobban érvényesül a sportos egyhengeres enduró-koncepció terepalkalmassága.

A BMW Motorrad megnövelte az első és a hátsó rugóutat, így most a korábbi 170 helyett 210 mm-es szakaszon tud fel-alá mozogni a 41 mm-es belsőcső-átmérőjű teleszkópvillába fogott kerék. A kétágú lengővillára, központi rugóstagra és himbarendszerre épülő hátsó futómű mozgástartománya is 210 mm az eddigi 165 mm helyett. Egyúttal 1.477-ről 1.484 mm-re nőtt a tengelytáv, ami kedvez a stabilitásnak terepen.

Már csak a kerekei miatt is sportosabb a Sertão, mint a sima GS. Utóbbitól eltérően nem öntött alumínium, hanem könnyűfém koszorúra és agyra épülő, drótküllős felnikkel készül. Az új kerékméreteknek köszönhetően – az első átmérője 21 col a korábbi 19 col helyett, a hátsó pedig keskenyebb kivitelű (3.50 x 17” helyett 3.00 x 17”) – sokkal élvezetesebb a használata terepen. Természetesen a gumik is a megváltozott felnikhez igazodnak (elöl 90/90 R21 54S, hátul 130/80 R17 65S).


Nagyobb ülésmagasság és szabad magasság, valamint jobb túraalkalmasság.
800 helyett 860 mm ülésmagasságánál, jelentősen megnövelt szabad magasságánál és masszív alumínium blokkvédőjénél fogva optimális feltételeket kínál terepezéshez a G 650 GS Sertão. Magas plexijével, markolatvédőivel és meghosszabbított első sárvédőjével nagyobb távolságokon is kimondottan komfortos útitárs.

Sportos és dinamikus kinézetű, erős motor.
Élénk gázadási reakció jellemzi a folyadékhűtéssel, befecskendezéssel, kettős gyújtással és szabályozott katalizátorral ellátott 652 köbcentis, 35 kW-os (48 LE-s) egyhengeres motort. Legfőbb előnyei között említendő a közvetlen gázfelvétel, a kiegyensúlyozó tengely garantálta kifinomult működés és a szerény fogyasztás. A Sertão modellváltozat külseje tökéletes összhangban van sportos menetteljesítményeivel és fokozott terepalkalmasságával. Színösszeállítása, látványos feliratai és masszív felépítése nemcsak azt jelzi egyértelműen, hogy otthonosabban mozog terepen, hanem azt is, hogy a BMW Motorrad dinamikus GS-sorozatának része.

Jellegzetes endurószínek a legendás GS-ek stílusában.
Különösen robosztus, endurókra jellemző megjelenést kölcsönöz a G 650 GS Sertãónak a kontrasztos fehér/kék színösszeállítás, a fekete/szürke ülés és a látványos Sertão-felirat együttese.

Különösen sportos hatást keltenek rajta a fekete motorrészek, kipufogóvégek, teleszkópvilla külsőcsövek, csomagtartó váz, első sárvédő-hosszabbítás és markolatprotektorok. Mindezt hatásos, műszaki színezettel vegyítik az alumíniumszürke felnik és blokkvédő, valamint a generátor és a tengelykapcsoló Nürburg-ezüstre fényezett fedele.

 

Felszereltség.

Extrafelszerelések és kiegészítők – egy sor egyéni alakítási lehetőséget kínál a BMW G 650 GS Sertão.
Már gyári kivitelében is szinte tökéletesen megfelel a BMW G 650 GS Sertão a terepen otthonosan mozgó, sportos endurókkal szemben támasztott követelményeknek. Ettől függetlenül extrafelszerelések és kiegészítők szokásosan gazdag választékát kínálja hozzá a BMW Motorrad.

Az extrafelszerelések még a gyárban kerülnek fel a motorkerékpárra, a kiegészítőket a BMW-márkakreskedők telepítik. Utóbbiakkal a későbbiekben is, bármikor kiegészíthető a jármű.

Extrafelszerelések.

• BMW Motorrad ABS (kikapcsolható) vészvillogóval.
• Markolatfűtés*.
• Elektromos dugalj*.

*utólag is rendelhető kiegészítőként

Kiegészítők.

Szállítás.

• Vario-kofferek.
• Koffertartó.
• Belső táska Vario-kofferhez.
• Topcase.
• Belső táska topcase-hez.
• Tanktáska.

Ergonómia és komfort.

• Markolatfűtés*.
• Elektromos dugalj*.
• Magas ülés (900 mm).
• Egyszemélyes ülés csomagtartó rekesszel (860 mm magas, mint a gyári ülés).
• Magas, színezett plexi.

Biztonság.

• Riasztóberendezés*.

Technika.

• Bukócső.
• Elektromos dugaljra csatlakoztatható LED-es lámpa.
• 25 kW-ra csökkentett teljesítmény.

*gyári extrafelszerelésként is rendelhető.

 

Teljesítmény és forgatónyomaték.



A BMW támogatásával maradhatott fenn a YouTube-on az a video, amit Bill Costello, az édesapja által ráhagyott BMW R 50 felújításáról készített

2011. Szeptember 2.

Bill Costello hosszú hónapok munkájával újította fel az édesapja által ráhagyott BMW R 50 típusú motorkerékpárt, amelynek újjászületéséről videót készített. A rövidfilmet az utóbbi hónapokban közel 400.000-en tekintették meg, ám az aláfestő Pearl Jam dalt jogtalanul használta fel a férfi, így a YouTube 1000 dolláros büntetést rótt ki rá. Hogy a videó továbbra is fennmaradhasson, a munkanélküli férfi adománygyűjtésbe kezdett, a BMW pedig segítségére sietett és átutalta a hiányzó összeget, megmentve a videót a törléstől.

Bill édesapja, Richard Costello több mint negyven éve szenvedett balesetet 1958-as BMW R 50-esével, ekkor ígérte meg feleségének, hogy addig nem ül a motorra, amíg a gyermekeik fel nem nőnek. Richard annak ellenére, hogy soha többé nem használta a kétkerekűt, képtelen volt megválni tőle, és remélte, a gép egyszer újra az utakat rója majd. Az időközben veteránná vált BMW-t senki sem használta 1969 óta, és amikor Bill, apja halála után elővette a járművet, egy üzenetet talált rajta: ”Csináld meg a motoromat, tudom, hogy képes vagy rá! Édesapád”

Bill a hatalmas BMW motorkerékpár gyűjteménnyel rendelkező Peter Nettesheim-et kereste meg, aki az elmeséltek hallatán azonnal beleegyezett, hogy segít felújítani az R 50-est.

A történetet Bill egy YouTube-ra feltöltött három és fél perces videóban publikálta, aminek aláfestő zenéje egy az édesapjára emlékeztető Pearl Jam dal. A film nagyon hamar híres lett és több ezer komment is érkezett rá, a sztori által megérintett rajongóktól. Az egyre magasabb érdeklődésnek köszönhetően egy bejelentés érkezett a YouTube-hoz, hogy jogosulatlanul használja a Pearl Jam dalt, ezért a videó megosztó oldal letiltotta a kisfilmet és Bill egy 1000 dolláros büntetést kapott. Az akkor munkanélküli férfi létrehozott egy online adománygyűjtő oldalt, ahol az emberek segítségét kérte a büntetés díjának összegyűjtéséhez. Az oldalt úgy állította be, hogy, amint összegyűlik az 1000 dolláros határ, a gyűjtés automatikusan lezáruljon. Az elején gyorsan jöttek az adományok, de később csak lassan szivárogtak, míg végül egy éjszaka alatt gyűlt össze a hiányzó 700 dollár.


Bill Costello nagyon meglepődött, amikor értesült arról, hogy a pénz egy összegben megérkezett: „Kaptam egy automatikus üzenetet, hogy az adománygyűjtés lezárult, amin nagyon meglepődtem, hiszen előző estig csak 300 dollár körüli összeg gyűlt össze. Először nem tudtam, ki sietett segítségemre, mivel a hiányzó összeget egyben fizették ki, mint később kiderült a BMW volt az” – mondta el Costello.
Bill azóta a BMW meghívására részt vett az idei BMW Motorrad Days találkozón Németországban. A családi motor története az utóbbi évben számos cikk témája lett kedvelt magazinok hasábjain.

A videó az alábbi linken tekinthető meg: www.youtube.com/watch?v=NdBptlmu7kA



Bár a kétütemű BMW R 10 sosem került sorozatgyártásba, mégis fontos részét képezi a BMW Motorrad történetének

2011. Augusztus 26.

1945-ben a II. Világháború végén Németország romokban hevert, az ipar teljesítménye minimálisra csökkent, emberek milliói veszítették el állásukat. A BMW különösen nehéz helyzetben volt, mivel az ország nyugati részén fekvő gyáregységei a támadások során erősen megrongálódtak, az Eisenach-ban fekvő üzem pedig, ahol a háború alatt a motorkerékpárokat gyártották, orosz fennhatóság alá került.

Ebben a nehéz helyzetben megvolt a valós esélye annak, hogy a BMW csupán emlék maradjon a történelemben. Az országban tartózkodó amerikai hadseregnek szüksége volt viszont egy olyan állomáshelyre, ami képes ellátni nagyszámú hadászati járműve javítását, így tapasztalt munkatársainak, valamint a stratégiai helyen lévő müncheni központjának köszönhetően a BMW-t bízták meg a feladattal. Ez a megbízás nem csak a szövetséges csapatok számára volt fontos, de a németországi munkavállalók számára esélyt jelentett az újrakezdésre.

Kurt Donath, a BMW akkori menedzsere kezdte meg a szövetséges flottához kapcsolódó munkákat, valamint irányítása alatt a bajor gyártó edények, kerékpárok és mezőgazdasági eszközök gyártásába kezdett. Ezek a tevékenységek Németország és a BMW számára is nagy jelentőséggel bírtak, hiszen esélyt adtak egy új jövő kialakítására.

Donath természetesen nem érdeklődött túlzottan az effajta termékek előállítása iránt, számára a motorkerékpárok építése jelentette a jövőt, ami idővel szintén lehetségessé vált. 1946 márciusában az amerikaiak zöld utat adtak a kétkerekűek gyártásának, mivel szükségük volt alapvető szállítási eszközökre, de a legnagyobb hengerűrtalmat 125 cm3-ben limitálták.

65 évvel ezelőtt, 1946. június 3-án, Kurt Donath hosszú távú döntést hozott; utasította a BMW legendás alakját, Alfred Böning-et az R 10-es model, és vele együtt az M411-es, kéthengeres boxer erőforrás kifejlesztésére. A kis 125 cm3-es boxer érdekes kinézetű motorkerékpár volt, alacsonyan fekvő blokkjával és a motoros lába mögött elhelyezkedő hengereivel. Ez azt jelentette, hogy a sebességváltó a motor aljához kapcsolódott és a kardántengely a többi boxernél jóval magasabban helyezkedett el. Külsőre tradicionális BMW motornak tűnt, ám a kéthengeres erőforrást úgy tervezték, hogy előállítása jóval olcsóbb legyen, mint az átlagos négyhengereseké.

Rövidesen el is készült a működő prototípus, azonban mielőtt gyártásba kerülhetett volna, nyilvánvalóvá vált, hogy a szövetséges hatalmak emelni fogják a hengerűrtartalom korlátot 250 cm3-re, így a projekt az R 24-es modell javára abbamaradt.

Napjainkra a BMW Motorrad nagyjából 100.000 motorkerékpárt gyárt évente, olyan innovatív és kategóriavezető gépeket beleértve, mint az S 1000 RR, vagy az új hathengeres luxus túramotor, a K 1600 GT és GTL.
65 évvel ezelőtt, a vállalat teljesen más helyzetben volt, mint ma, és az R10-es fejlesztése új reményt adott a vezetésnek és az alkalmazottaknak. A kéthengeres R10-es sosem került sorozatgyártásba, mégis fontos részét képezi a BMW Motorrad hosszú történelmének.



Innovatív kísérleti jármű elektromos hajtással.

2011. Július 7.

Egyre kevesebb a hely, és egyre sűrűbb a forgalom a nagyvárosokban, valamint azok vonzáskörnyezetében. A társadalmi és politikai keretfeltételek folyamatos változásával együtt újabb és újabb követelmények fogalmazódnak meg az egyéni közlekedéssel kapcsolatban. Az elektromotoros BMW E-Scooter tanulmány innovatív módon alkalmazkodik az átalakulóban lévő városi mobilitáshoz.

Míg a jelenleg kapható elektromos robogók szerény menetteljesítményeik és csekély hatótávolságuk miatt szinte kizárólag városon belüli használatra, vagyis kisebb távolságok megtételére alkalmasak, addig a BMW E-Scooter lényegesen nagyobb mozgásszabadságot biztosít a felhasználóknak.

Jelentős hatótávolság és kiváló menetteljesítmények.
A napi ingázásra tervezett, ezért a Német Közeledési, Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium támogatását élvező, jövőbe mutató jármű két szempontból feltétlenül példaértékűnek tekinthető: az egyik, hogy a belső égésű motorral szerelt nagytestű robogókéval vetekedő menetteljesítményekkel büszkélkedhet, a másik, hogy komoly távolságot tud megtenni egyszeri feltöltéssel életszerű használati körülmények között.

Kellően erős és gyors tehát ahhoz, hogy gond nélkül, biztonságosan lehessen előzni vele, akár városon belüli autópálya-szakaszokon, két személlyel is. Az sem jelent különösebb kihívást számára, ha meredek emelkedőn kell elindulnia két személlyel.

Névleges teljesítményének köszönhetően könnyedén lépést tud tartani napjaink 600 köbcentiméteres maxirobogóival a városi forgalom szempontjából nagy jelentőséggel bíró 0-60 km/h sebességtartományban.

Nagy kapacitású akkumulátorának egyszeri feltöltésével több mint 100 kilométert tud megtenni hétköznapi forgalmi körülmények között, vagyis nagy távolságon képes szavatolni a jelentős használati értékkel párosuló, tiszta működést.

Gyors feltöltés hagyományos hálózatról.
Mivel az Európában, az USA-ban, Kanadában és Japánban használatos háztartási konnektorokról minden további nélkül fel lehet tölteni a BMW E-Scooter akkumulátorát, nincs szüksége külön töltőállomásra. Akkor is kevesebb, mint három óra alatt menetkész, ha teljesen kifogyott belőle az áram. A tanulmánnyal szerzett gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a legritkább esetben merül le teljesen az akkumulátor, vagyis általában még rövidebb töltési idővel lehet számolni.

Váz.
A manapság használatos nagytestű, robbanómotoros robogóktól eltérően a tanulmánynak nincs főváza. Ehelyett a cellák felügyeletét ellátó elektronikának is otthont adó alumínium akkumulátorház szolgál benne teherviselő elemként. Ehhez kapcsolódik a kormánynyak, a hátsó váz, valamint a közvetlen felfogatású, fekvő helyzetű rugóstaggal párosított lengővilla a bal oldalon.

Elektromos hajtás, elektronika és töltőkészülék.
A nagy teljesítmény miatt nem közvetlen hajtású vagy bolygóműves kerékagymotor, hanem egy az akkumulátorház mögé telepített erős elektromotor teljesít szolgálatot a BMW Motorrad kísérleti járművében. A szekunderhajtás feladatát a motort és a hajtófogas szíjtárcsát összekötő fogasszíj látja el. A szíjtárcsa adja át a hajtónyomatékot a hátsó kerékre görgős lánc segítségével. Ha motorfékes üzemmódban vagy lassításkor csökken az E-Scooter sebessége, visszatáplálódik az akkumulátorába az ilyenkor felszabaduló energia, használattól függően 10-20 százalékkal megnövelve a hatótávolságot.

Az akkumulátorház tetején kaptak helyet a villanyüzemet felügyelő elektrotechnikai részegységek. Mind menet közben, mind az akkumulátor töltésekor begyűjtik és folyamatosan kiértékelik az olyan, lényeges adatokat, mint az akkumulátor-cellák hőmérséklete és feszültsége. Az elektronika ún. menetszabályzóként működik, és ellátja a motor vezérlését. A töltőkészülék kábelének segítségével hagyományos konnektorból lehet feltölteni az akkumulátort. A szigetelésfelügyelő, a nagyfeszültségű indikátor és a nagyfeszültségű elosztó mellett a DC-DC-átalakító is része a rendszernek. Ez utóbbi arra szolgál, hogy kisfeszültséggé alakítsa át a nagyfeszültséget a 12 voltos fedélzeti hálózat, de különösen a vezérlőegységek számára.

Hűtés.
Menet közben folyadékhűtés temperálja az elektromotort és az azt kiszolgáló elektronikát. A töltőkészülék termikus egyensúlyát is ilyen biztosítja. A hűtőfolyadékot elektromos szivattyú keringeti. Míg az elektromos autóknál többnyire hűtőanyagot használnak az akkumulátor hűtésére, addig a BMW E-Scooteren helytakarékossági okokból léghűtés látja el ugyanezt a feladatot.

Biztonság.
A BMW Motorrad azon kevés motorkerékpár-gyártók egyike, akik fel tudják használni a személygépkocsi-gyártásban szerzett tapasztalataikat az elektromos járművek fejlesztése során. A BMW E-Scooter esetében ez nemcsak műszaki részegységek átvételét, hanem mindenekelőtt a nagyfeszültségű technika és az ahhoz kapcsolódó biztonsági követelmények adaptációját is jelenti. Ez az első elektromotoros kétkerekű, amely a világ vezető autógyártói által a nagyfeszültség biztonságos használatára (>60 Volt) és a megbízható működésre vonatkozóan kidolgozott szabványok figyelembe vételével készült.



Biztonsági újítások egész sora.

2011. Július 6.

A BMW Motorrad neve motorkerékpárosok egész generációi számára egyet jelent a biztonság fogalmával. Innovációs erejének köszönhetően éllovasa a járműbiztonsági fejlesztésnek, ami igen nyomós, hathatós érv termékei megvásárlása mellett. Kutatórészlegével töretlenül azon fáradozik, hogy még jobban kiépítse előnyét, és még vonzóbbá tegye a motorozást ügyfelei számára.

BMW Motorrad – évtizedek óta a biztonsági fejlesztés éllovasa.
A BMW Motorrad már a hetvenes években – az egyik elsőként a világ motorkerékpár-gyártói közül – aktívan elkötelezte magát a biztonság mellett. A biztonság fokozására irányuló tevékenysége először 1976-ban, saját fejlesztésű bukósisak formájában öltött testet. 1986-ban saját motorosruha-kollekciót mutatott be, 1988-ra pedig elkészítette a világ első motorkerékpár-ABS-ét. 2005 óta további fejlesztései szolgálják az aktív biztonságot, ilyen az abroncsnyomás-ellenőrző funkció (RDC), a kipörgésgátló (ASC) és a tompított xenonfényszóró. Motorosruházati téren a ruhákba épített NP-protektorok, az új generációs siskakok és a 2007-ben bevezetett nyaktámasz (Neck Brace System) járul hozzá a passzív biztonsághoz.

Az ABS ma már minden BMW motorkerékpárhoz elérhető vagy az alapfelszereltség részeként vagy rendelhető gyári extraként. A fejlesztés egyik fontos mérföldköve volt, amikor a BMW
S 1000 RR szupersport-motor vásárlóközönségének igényeit figyelembe véve a BMW Motorrad 2009-ben bemutatta a blokkolásgátló berendezés versenypályás használatra való, speciális változatát.

Ezzel egyidejűleg piacra dobta az ASC továbbfejlesztett változatát, a Dynamic Traction Controlt (DTC). Utóbbi egyedülálló abból a szempontból, hogy működése során figyelembe veszi a motor bedöntésének mértékét is. Ennek köszönhetően még érzékenyebben tudja stabilizálni a járművet.

BMW K 1600 GT/GTL – átfogó biztonság gyárilag.
A BMW két luxus-túramotorja, a K 1600 GT és a K 1600 GTL számos biztonsági berendezéssel rendelkezik.

BMW Motorrad ABS-szel kiegészített fékrendszerük például a legmagasabb színvonalat képviseli, mind a lassulás hatékonyságát és az adagolhatóságot, mind az állóképességet és a szabályozás minőségét tekintve. A „Rain”, „Road” és „Dynamic” menetprogram képében ráadásul három különböző motor-karakterisztika – és vele együtt gázadási reakció, valamint nyomatékszint – közül választhat a motoros. A DTC-vel együtt ez számottevően javítja a hátsó kerék útfogását vizes, csúszós úton, hiszen ellenőrzött keretek között megy végbe a nyomaték átvitele, és nem tud kipörögni a kerék.

Az elektronikusan állítható ESA II futómű az útburkolat minőségéhez és a mindenkori súlyterheléshez igazítja hozzá a rugózás és a lengéscsillapítás karakterisztikáját. A terhelés kiegyenlítésével nagymértékben javítja a menet és fékezés közbeni stabilitást.

Az ABS, a DTC és a választható üzemmódok mellett – a világ sorozatgyártású motorkerékpárjai közül elsőként – adaptív kanyarfényszóróval (gyári extrafelszerelés) is rendelkezik a K 1600 GT/GTL. Ez azáltal, hogy figyelembe veszi a motor bedöntését és vertikális mozgását, sokkal hatékonyabban világítja meg az utat kanyarban, rendkívüli mértékben fokozva ezzel az aktív biztonságot. Most először a BMW személyautóiról ismert, jellegzetes helyzetjelző fénygyűrűk is viszontláthatók a két túramodellen.

A BMW Motorrad biztonsági kutatásai – nappali világítás motorkerékpárokon.
Főleg motorkerékpározáskor nagyon fontos, hogy jól lásson a motoros, és ő is biztonságosan észlelhető legyen járművével. Ennek érdekében a BMW Motorrad továbbfejlesztette a BMW K 1600 GT/GTL-ről ismert LED-es helyzetjelző fénygyűrűket, és a BMW K 1600 GT-ből kialakított biztonsági kísérleti modellen bemutatta nappali világítással kiegészített változatukat (2010. óta motorkerékpárokon is megengedett a nappali világítás használata).


Jelentősen megnövelte a fénygyűrűk fényerejét, így még hamarabb és még hatékonyabban tudják észlelni a motorost a szembe jövők. Rövid időn belül megjelenhet a sorozatgyártásban ez az újítás.

Életmentő: BMW Motorrad eCall automatikus bukásérzékelővel (ACN).
Súlyos baleset alkalmával sokszor másodperceken múlik az áldozatok élete. Gyakran azért megy veszendőbe értékes idő, mert csak későn és pontatlanul kapnak tájékoztatást a mentők az eseményről. Ilyenkor tehet jó szolgálatot a BMW Motorrad eCall/ACN (Emergency Call/Automatic Collision Notification).

Személyautóiban már egy ideje alkalmazza a BMW ezt a rendszert, jelenleg azon dolgozik, hogy kétkerekűin is meghonosítsa. Középtávon ez is átkerülhet sorozatgyártásba.

Ha baleset helyszínére ér a BMW Motorrad eCall-lal felszerelt motorkerékpár vezetője, egyetlen gombnyomással, manuálisan vészhívást kezdeményezhet. A hívás a baleset helyszínének pontos GPS-adataival együtt a BMW egyik call centerébe fut be, amely szükség esetén azonnal értesíti a legközelebbi mentőállomást.

Ha maga a motoros szenved balesetet járművével, a szenzorika (ACN) érzékeli a vészhelyzetet, és emberi beavatkozás nélkül, önállóan segélyhívást kezdeményez. Ebben az esetben automatikus kapcsolat jön létre a BMW call centerével, amely pontos tájékoztatást kap a baleset helyszínéről és egyéb lényeges körülményeiről.

Kamerára épülő információs és asszisztens-rendszer a BMW Motorradtól:
Egy másik kísérleti projekt keretében kameraalapú információs és asszisztens-rendszer motorkerékpáros adaptációján dolgozik a BMW Motorrad. Fejlesztése akár már a közeljövőben megjelenhet a sorozatgyártásban. Ez a rendszer képes aktívan hozzájárulni ahhoz, hogy kezdettől fogva elkerülhetők legyenek a veszélyes közlekedési helyzetek.

A BMW K 1600 GT-ből kialakított kísérleti jármű kamerával pásztázza saját környezetét. Közlekedési táblákat és legnagyobb megengedett sebességet felismerő, valamint azt a műszerfalon kijelző funkciója (Speed Limit Info) révén fokozott biztonsággal tud részt venni a közúti forgalomban.

A kamera észleli a környezetet, ezért képes rá, hogy automatikusan felismerje például az úton felbukkanó akadályokat. Szükség esetén haladéktalanul figyelmezteti a motorost az ütközésveszélyre. Ez az első eset, hogy motorkerékpáron aktívan közreműködik vészhelyzetben, és szükséges intézkedéseket indítványoz biztonsági rendszer. A szükséges intézkedések közé tartozik például a látható figyelmeztetés, amivel külön is felhívja a motoros figyelmét a beazonosított tárgyra, valamint a fékrendszer előkészítése a hirtelen, intenzív beavatkozásra. Ezzel párhuzamosan, az „akadályt” figyelmeztetendő, felhívja magára a figyelmet a motorkerékpár: ütközésveszély esetén felkapcsolja a fényszórót, megnöveli annak fényerejét, továbbá működésbe hozza az irányjelzőkben lévő LED-eket annak érdekében, hogy szélesebbnek tűnjön.

BMW Motorrad ConnectedRide – intelligens asszisztensekkel.
A járművek közötti kommunikáció területén végzett kutatásaiból egyértelműen kitűnik, hogy hosszú távú biztonság-fejlesztési stratégiával is rendelkezik a BMW Motorrad. A BMW-csoport kutató- és fejlesztőrészlegével közösen beindított ConnectedRide kísérleti projekt keretén belül számos egyéb, előre mutató fejlesztést valósított meg. A járművek közötti kommunikációra épülő asszisztens-rendszerek a jelenleginél is sokkal biztonságosabbá teszik a közlekedést, később a sorozatgyártású motorkerékpárok is profitálhatnak belőlük. A BMW Motorrad egyedüli gyártóként jelenleg is öt kísérleti járművet üzemeltet nagyszabású gyakorlati teszt céljából.

A BMW Motorrad már 2009-ben bemutatta a ConnectedRide csomag hat elemét a Stuttgartban megrendezett Nemzetközi Járműbiztonsági Szakvásáron (International Technical Conference on the Enhanced Safety of Vehicles, röviden ESV). A BMW fejlesztői a keresztirányúforgalom- és a közlekedésilámpa-asszisztens mellett három, kimondottan kétkerekűek használóinak szánt figyelmeztető rendszert is kidolgozott: az első a rossz időre, a második váratlanul felbukkanó akadályra, a harmadik megkülönböztető jelzést használó gépjármű közeledésére hívja fel a figyelmet.

A negyedik az elektronikus féklámpa, amely azonnal működésbe lép, ha feltorlódott járműoszlopban hirtelen fékeznie kell a motorosnak, és egyértelműen jelzi a veszélyt a mögötte haladóknak.

2011. májusában mutatkozott be továbbá a szembe jövők balra kanyarodását felügyelő asszisztens, majd az előzésasszisztens, amely egyelőre az utolsó a vonatkozó fejlesztések sorában.

A keresztirányúforgalom-asszisztens elemzi a kereszteződés felé közeledő járműveket, azt, kinek van elsőbbsége, mekkora az ütközés valószínűsége, és hogyan viselkednek az elsőbbségadásra kötelezett autósok. Utóbbiakat a műszerfalon megjelenő üzenet emlékezteti az érvényben lévő közlekedési szabályokra, például abban az esetben, ha fennáll a veszélye, hogy nem adják meg az elsőbbséget a motorosnak. Ha nem figyelnek fel erre a jelzésre, fokozatosan egyre feltűnőbb – látható, érzékelhető és hallható – figyelmeztetésben részesíti őket gépkocsijuk. A motorkerékpáron a vészhelyzet fokozódásával párhuzamosan egyre erősebb fénnyel világít a fényszóró, és felkapcsolódnak az érintett gépkocsi oldalára eső irányjelzőkbe épített LED-ek annak érdekében, hogy szélesebbnek tűnjön, ill. jobban észlelhető legyen a kétkerekű jármű. Súlyos ütközésveszély esetén még a motorkerékpár kürtjét is megszólaltatja a rendszer.

A közlekedésilámpa-asszisztens lényege, hogy kapcsolatba lép egymással a fényjelző berendezés és a motorkerékpár. Abban az esetben, ha a motoros a sebességét tartva úgy érne a kereszteződésbe, hogy közben már pirosra váltott a lámpa, akkor erre külön jelzés figyelmezteti a műszerfalon, vagyis marad ideje nyugodtan lelassítani. Azt a sebességet is meg tudja mutatni neki az asszisztens, amellyel haladva még zöld lámpánál jut át a kereszteződésen.

A rossz időre figyelmeztető funkció szintén a műszerfalon megjelenő üzenettel – vagy fejlettebb változatában szóbeli figyelmeztetéssel –, időben felkészíti a motorost az egy adott útszakaszon várható mostoha időjárási körülményekre, például ködre, esőre, hóra vagy jégre. Arról is tájékoztatja, mikor fogja elérni a kritikus útszakaszt. A kutatók elképzelése szerint bizonyos számú, ködlámpát vagy ablaktörlőt használó személygépkocsi lenne a működését kiváltó impulzus. A környezeti hőmérséklet értékét is felhasználva akár havazásra vagy jégesőre is tudna következtetni a rendszer. További információforrásként képzelhető még el az esőszenzor, a kipörgésgátló (DSC) vagy a bekapcsolt hátsó ködlámpa.

Az akadályra figyelmeztető funkció is a műszerfalon keresztül – vagy szóbeli figyelmeztetéssel – tudatja a motorossal, ha valamiféle akadállyal, például olajfolttal, kavicsokkal vagy veszteglő járművel kell számolnia menet közben. Itt is része a tájékoztatásnak az akadály várható távolsága. Az elöl haladó jármű továbbítaná az utána jövőknek a figyelmeztető jelzést és az akadály helyére vonatkozó információt.

A megkülönböztető jelzést használó gépjármű közeledésére figyelmeztető funkció szintén külön jelez a műszerfalon. Szükség esetén szóbeli felhívást is alkalmaz a közeledő jármű távolságának megadásával.

Az elektronikus féklámpa kifejlesztéséhez az a felismerés szolgált alapul, miszerint a feltorlódott járműoszlopban intenzív fékezésbe kezdett jármű féklámpáit eltakarja a mögöttes forgalom. Emiatt a csak némi késéssel tudnak reagálni a hátrébb haladók, aminek akár ráfutásos baleset is lehet a következménye. Annak érdekében, hogy mindenki időben tudomást szerezzen a veszélyről, járműről-járműre továbbítódna a figyelmeztetés. A forgalom többi résztvevője a műszerfalon megjelenő üzenet vagy szóbeli figyelmeztetés formájában értesülne a hirtelen megváltozott körülményekről.

A szemből jövők balra kanyarodását felügyelő asszisztens annak ismeretében fejti ki áldásos hatását, milyen nagy veszélyt jelent e közlekedési helyzet a motorosokra nézve. A visszapillantó tükrök házába beépített külön LED-ek és a távolsági fényszóró felvillantásával hívja fel a balra kanyarodók figyelmét a motorkerékpárra. Az ütközésveszély felmérése a járművek közötti kommunikáció útján továbbított adatok alapján történik. Ha nagy a veszély, automatikusan lefékezne a gépkocsi, hogy még véletlenül se keresztezze a motoros útját.

Az előzésasszisztens felhívja a forgalom többi résztvevőjének figyelmét a motorkerékpár által megkezdett előzésére. Azoknak az érzékelőknek a segítségével, amelyeket az ABS és a DTC is hasznosít, felismerhető a kétkerekű jármű előzési manővere. Ez azért fontos, mert nagy veszélybe kerül a motoros és utasa, ha kivág eléjük az előttük haladó gépkocsi, csak mert nem vette észre őket. Az irányjelzőkbe épített külön LED-ek gondoskodnak róla, hogy a perifériás látómezőben is jól észlelhető legyen a motorkerékpár. Ezáltal jelentős mértékben nő a valószínűsége annak, hogy a gépkocsivezető felfigyel rá még azelőtt, hogy szem elől vesztené a holttérben.

BMW Motorrad Dynamic Damping Control (DDC).
A jövő szemiaktív futómű-technikája.

 


Az egyik dolog, amihez évtizedek óta legjobban ért a BMW Motorrad az, hogyan lehet új fejlesztésekkel jobbá és hatékonyabbá tenni a motorkerékpárokat, és ezzel együtt még tovább fokozni a motorozás élményét. Technológiai vezető szerepével élve sorban egymás után mutatja be az újabbnál újabAb megoldásokat, melyek rövid időn belül meghonosodnak a sorozatgyártásban. Egyik legújabb vívmánya a szemiaktív futómű-szabályzó rendszer, a Dynamic Damping Control, röviden DDC.

BMW Motorrad – szakértelem a futóművek és a szabályzórendszerek fejlesztése terén.
Már az 1986-ban bemutatott Paralever lengővilla is igazi mérföldkőnek számított, hiszen sokkal hatékonyabbá tette a hátsó kerék megvezetését és a nyomatékátvitelt. 1993-ban következett az újabb nagy ugrás, a Telelever első futómű, amely az akkor egészen friss boxer-sorozat tagjain mutatkozott be. Egyedülálló módon különválasztotta a kerék megvezetését, valamint a rugózást és a csillapítást. Utána a 2005-ben bemutatott, rendkívüli nagy csavarodási merevségű Duolever első futómű szemléltette a következő forradalmi újítást.

Más egyéb téren is sokat profitálhattak a BMW Motorrad ügyfelei a német gyártó korszakalkotó újításaiból. Ilyen volt például a motorkerékpáron először sorozatban alkalmazott ABS, amely a BMW K1-en ünnepelte premierjét 1988-ban. 2007. óta kipörgésgátló (Automatic Stability Control – ASC) veszi elejét a hátsó kerék kontrollálatlan túlpörgésének. 2009-ben mutatkozott be a DTC (Dynamic Traction Control) névre keresztelt dinamikus kipörgésgátló, amely már a motor bedöntési szögét is figyelembe veszi a kerék fordulatszámának szabályozásakor.

A futóművel kapcsolatos szabályzórendszerek fejlesztésében is kezdettől fogva úttörő szerepet játszik a BMW Motorrad. 2004-ben a világ első gyártójaként tette lehetővé vásárlói számára, hogy az elektronikusan állítható ESA futómű (Electronic Suspension Adjustment) segítségével egyetlen gombnyomással, menet közben módosítsák a rugózó elemek karakterisztikáját. A 2009-ben bevezetett ESA II-vel már a rugóállandót is módosítani lehetett.

Az újabb, logikus lépés: szemiaktív futómű-szabályozás.
Egyértelműen körvonalazódott, mi lesz az újabb, logikus lépés a futóművek és szabályzórendszerek fejlesztésében. Az a következő evolúciós lépcsőfok, amikor a rugózó elemek önállóan, automatikusan alkalmazkodnak a menetkörülményekhez, köztük a változó útburkolathoz és az egyes vezetői manőverekhez. A BMW Motorrad a Dynamic Damping Control képében valósította meg ezt.

Immár évek óta hasonló technika teljesít szolgálatot – nagy sikerrel – a BMW fokozottan sportos személyautóiban, a BMW M3-ban és M5-ben. Nagy kihívást jelentett a fejlesztők számára, hogy motorkerékpárokra adaptálják, és összhangba hozzák a működését a már meglévő szabályzórendszerekével.

Evolúció: ESA II-ből DDC.
Már az ESA II is jelentős előrelépést szemléltetett a különféle súlyterhelési állapotokhoz és útburkolatokhoz való alkalmazkodás terén. Segítségével nemcsak a két rugóstag, azaz a Duolever/Telelever és a Paralever csillapítását, hanem utóbbi rugóállandóját, azaz kvázi a rugó „keménységét” is állítani tudta a motoros, méghozzá egyetlen gombnyomással. A rugózás és a csillapítás előre beprogramozott jelleggörbéi páratlan rugalmasságot szavatoltak a lehető legkényelmesebb használat mellett. A „Comfort”, „Normal” és „Sport” menetprogram jóvoltából a menetstabilitás új távlatait tárta fel az ESA II, a különféle haladási körülményekhez és súlyterhelésekhez való tökéletes alkalmazkodással együtt. Ebben a formájában az első elektronikus futómű-szabályzó rendszer volt a világon, amely ilyen sokféle állítási lehetőséget kínált a felhasználóknak.

A stabilitás és a biztonság fokozására irányuló folyamatos igyekezet arra sarkallta a BMW Motorradot, hogy a fejlesztést töretlenül folytatva megalkossa a Dynamic Damping Controlt. A DDC olyan szemiaktív futómű-szabályzó rendszer, amely automatikusan reagál az alapvető közlekedési manőverekre, mint amilyen a fékezés, a gyorsítás vagy a kanyarodás, továbbá figyelembe veszi az útfelület állapotát, és az érzékelőitől kapott jelek alapján, elektronikusan vezérelt lengéscsillapító-szelepek segítségével helyzetfüggő módon, megfelelően szabályozza a csillapítást.

CAN-busz-összeköttetés révén kapcsolatban áll a DTC-vel és az ABS-szel. Észleli ezek aktivitását, és a szükségleteknek megfelelően hangolja be a lengéscsillapítókat. Attól függően, ki- vagy berugózásról van-e szó, külön-külön szabályozza a húzó- és a nyomófokozati csillapítást.

A lengéscsillapítók finomhangolása elektromosan vezérelt szelepek segítségével történik. Ezek módosítják a lengéscsillapítókban lévő olaj áramlási sebességét az átfolyási keresztmetszet szabályozásával. A folyadék sebességének és nyomásának fordítottan arányos változtatása révén néhány ezredmásodpercen belül végbemegy a szükséges korrekció.

Az ESA II-től eltérően a DDC nem jelleggörbékkel, hanem olyan jellegmezőkkel dolgozik, amelyek meghatározott tartományon belül biztosítják a lengéscsillapítók optimális működését. A három alap-menetprogram, a „Comfort”, „Normal” és „Sport” lehetőséget ad rá a motorosnak, hogy az általa személy szerint előnyben részesített beállítással induljon útnak. Ahogy azt az ESA II-től már megszokhattuk, a műszerfal kijelzi az éppen aktív menetprogramot. Az ESA II mintájára a DDC-nél is módosítható a rugóállandó.

A DDC hatásmechanizmusa menet közben:
Néhány szemléletes példával könnyet rá lehet világítani a DDC előnyeire. Indulás előtt, a gyújtás ráadásakor önellenőrzést hajt végre a rendszer, és létrejön az adatkapcsolat a motorvezérlés, az ABS vezérlőegysége, a szenzorbox (DTC) és a DDC rugóút-érzékelői között. Ennek megtörténtét külön szimbólum jelzi a műszerfalon.

Egy előre beállítható minimális sebesség-értéktől kezdve csak kismértékben befolyásolja a vezérlés az első és a hátsó lengéscsillapító működését. Amikor, például a lakott települést elhagyva, gyorsítani kezd a motoros, a megváltozott dinamikus kerékterhelés és hajtónyomaték miatt erőteljesebb hatást gyakorol a hátsó rugóstag szelepére. Csak a parancsértékként beállított sebesség elérésekor áll vissza a szelep vezérlése a kiindulási alapértékre (csekélyebb mértékű szabályozás, mint az elindulást követő gyorsításkor). Ilyenkor a gázkartól a motorvezérlésen és a DDC vezérlésén át a lengéscsillapító-szelepekig haladnak a jelek.

Váltott kanyar teljesítésekor egészen az első ív holtpontjáig fokozódik mindkét lengéscsillapító-szelep vezérlése (az alapállapothoz képest). Amikor a motoros felállítja a motort a két kanyar között, a bedöntés mértékének csökkenésével együtt fokozatosan visszanyerik eredeti beállításukat a lengéscsillapítók. A második kanyar bevételekor ismételten, a bedöntéssel arányosan nő, majd csökken a lengéscsillapítók vezérlésének intenzitása. Ebben az esetben a szenzorboxtól (DTC) a DDC vezérléséhez, majd onnan a lengéscsillapítók szelepeihez haladnak a jelek.

Fékezéskor – például vasúti átjáróhoz közeledve – intenzívebbé válik az első lengéscsillapító vezérlése annak érdekében, hogy keményebb legyen a csillapítás, és fokozódjék a stabilitás. A DDC mindeközben egyaránt figyelembe veszi a fékezési folyamat állandó lassulásig és kerékterhelésig tartó, dinamikus és az azt követő statikus szakaszát.

Amint a motor elérte a korrigált – jelen esetben a vasúti átjárón való áthaladáshoz szükséges – sebességet, visszaáll az alapértékre a lengéscsillapító beállítása és vele együtt a szabályozása is. Ilyenkor a fékkartól az ABS-en és a DDC vezérlőegységén át egészen a lengéscsillapító-szelepekig áramlanak a jelek.

A vasúti átjárón való áthajtáskor (nagyjából ugyanaz a helyzet, mint amikor útegyenetlenségeken halad át a motor) a berugózás mértékével arányosan kap impulzust az első és a hátsó lengéscsillapító-szelep. Jelen esetben az első-hátsó rugóút-szenzoroktól a DDC vezérlésén át a szelepekig továbbítódnak a jelek.

A motorkerékpár leállításakor eleinte hasonló módon történik a lengéscsillapítók szabályozása, mint a fentebb ismertetett fékezési folyamat alkalmával. Csak a teljes nyugalmi állapot elérése után szűnik meg szelepeik vezérlése.

Kézenfekvő előnyökkel jár a DDC használata: rengeteg információt értékel ki a lehető legrövidebb időn belül, és ennek megfelelően, pontosan választja ki az adott közlekedési helyzethez legjobban illő futómű-beállítást. Működésének köszönhetően jelentős mértékben nő az aktív biztonság, a használat kényelme és nem utolsósorban a motorozás élménye.

A rugózás és lengéscsillapítás helyzetfüggő szabályozását ellátó DDC hamarosan megjelenik a BMW Motorrad sorozatgyártású modelljein.
 



2011. Július 5.

R 1200 GS Adventure Triple Black

A BMW R 1200 GS Triple Black 2010-ben elért sikerének és a vásárlói igényeknek megfeleően a „nagytestvér” is kapható lesz ebben a különleges kiadásban: hamarosan érkezik az R 1200 GS Adventure Triple Black. A zafírfekete metál fényezés, a fekete BMW Telelever villa és a fekete motorblokk kombinációja feltűnően férfias hatást kölcsönöz az új modellnek. A Paralever lengővilla, az aszfaltszürke metál hátsó váz, a gránitszürke hengerfejvédő és az ezüst oldalsó tankdíszítés a technikai tökéletességet hangsúlyozza.

A BMW R 1200 GS Adventure Triple Black fontos részletei:

• zafírfekete metál fényezés
• fekete teleszkóp villa
• fekete motorblokk
• aszfaltszürke metál hátsó váz
• egyágú, aszfaltszürke metál hátsó lengőkar
• alumínium tank ezüstszínű díszítőelemekkel
• gránitszürke hengerfej -védő
• kétszínű ülés: fekete/szürke


BMW F 800 GS Trophy speciális modell

Rengeteg apróság hangsúlyozza a BMW F 800 GS Trophy enduro mivoltát. A különleges Alpin fehér és „Desert” kék festését dekorációs elemek teszik teljessé. A nagy, szélterelővel rendelkező markolatvédők, az alumínium motorblokk védő és a fekete-szürke ülés a motor dinamikusságát hangsúlyozzák.


A BMW F 800 GS Trophy fontos részletei:

• különleges, alpin fehér és „Desert” kék fényezés
• különleges dekoráció
• nagy, szélterelővel ellátott markolatvédő
• erős motorblokk-védő alumíniumból
• kétszínű ülés: fekete/szürke


A két speciális modell 2011 augusztusától rendelhető meg a BMW motorkerékpár márkakereskedésekben.

 



A kétszemélyes Mono Tracer egyesíti az autók és motorkerékpárok előnyeit

2011. Június 30.

A Mono Tracer benzines verzióját 2009-ben fejlesztette a BMW Motorrad és a svájci székhelyű Peraves AG. A motorkerékpárok és az autók előnyeit egyesítő fedett sportgép két személyt tud szállítani és teljes egészében kézzel építik. A Mono Tracer és az elektromos változat, a Mono Tracer-E a július 1-3. között zajló BMW Motorrad Days-en is megtekinthető lesz a Németország déli részén fekvő Garmisch-Partenkirchen-ben.  
A Mono Tracer zárt utasterének és takarékosan üzemeltethető hajtásláncának köszönhetően reális alternatívát nyújthat a hatékony városi és közúti közlekedés megvalósítására. A benzines verzió a BMW K 1200 LT négyhengeres motorblokkjából nyer energiát és 100 km alatt mindössze 4,1 literes fogyasztást és 99 g károsanyag-kibocsátást produkál. A kedvező emissziós értékek azonban nem mennek a teljesítmény rovására, hiszen a Mono Tracer végsebessége 240 km/óra, álló helyzetből pedig mindössze 4,8 másodperc szükséges a 100 km/órás tempó eléréséhez.


A jármű irányítása sokban hasonlít mind az gépkocsik, mind a motorkerékpárok kezelésére, azonban tengelytávjának és két kihajtható támasztókerekének köszönhetően új fajta vezetési technikát igényel. Bedöntéskor ugyanúgy viselkedik, mint a hagyományos motorkerékpárok, így nagyon komoly kanyarodási képességei vannak, viszont az üléspozíció és a kezelés is teljesen eltér a kétkerekűekétől.

Az oldalsó ajtó mögött a motorkerékpárokéhoz hasonló kezelőszervek, valamint középkonzol található, a baloldalon elhelyezett kuplung- és a jobbra található fékpedál viszont az autókra emlékeztetnek. A kezelőszerven helyezkedik még el a sebességváltó, valamint a motorokhoz hasonló módon a fékkar.


A benzines Mono Tracer-t már 2009 óta gyártják, habár évente csak 20 db készül belőle, a Mono Tracer-E viszont teljesen új modell. Az elektromos meghajtással ellátott jármű a benzines verzió üzemanyagköltségének csak mintegy tizedét igényli. A jármű töltési költsége németországi adatok szerint maximum 0,59 €, amellyel körülbelül 300 km tehető meg egyenletes 100 km/órás sebességgel.

A Mono Tracer–E már korábban beírta magát a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a leggyorsabb, a leggazdaságosabb és a legdinamikusabb elektromos jármű a világon. Mivel egyelőre csak néhány darab létezik a világon, ezért az Európa legnagyobb motoros ünnepeként ismert BMW Motorrad Days különleges lehetőséget kínál az egyedi járművek megtekintésére.  

A Mono Tracer-ről további információkat a www.peraves.wordpress.com, a BMW Motorrad Days-ről pedig a www.bmw-motorrad.com/motorraddays találnak bővebb információkat az érdeklődők.

 



A BMW Motorrad és a BMW Financial Services nemzetközi finanszírozási konstrukciója, az „3asy Ride” megváltozott feltételekkel érhető el

2011. Június 30.

A Magyarországon tavaly bevezetett „3asy Ride” elnevezésű program a gyártó nemzetközi finanszírozási formája, amely mostantól szinte az összes BMW motorkerékpár esetén elérhető lesz. A tavaly még csak néhány modell esetében igényelhető hitelprogram idén is kedvező feltételekkel várja a BMW motorkerékpár vásárlókat.

Az árfolyamkockázat nélküli, kedvező, mindössze 7,33%-os THM-mel igényelhető finanszírozás segítségével a leendő tulajdonos 33%-os önerő mellett, 33 hónapos futamidővel, egyenletes, változatlan összegű részletekben törleszti motorkerékpárját. Ebben a konstrukcióban egy közel 600.000 forintnyi extrával felszerelt BMW F 800 R például már havi 70.000 forintért elvihető, 33 hónapos futamidővel és 1.035.177 forintos önerővel. A 2010. évi Superstock Világbajnokság győztese, az S 1000 RR (verseny ABS-szel és kipörgésgátlóval, váltóasszisztenssel, riasztóval) pedig már havi 112.812 forinttól elérhető, 1.664.000,- önerő mellett.  

Az akció 2011. december 20-ig forgalomba helyezett motorkerékpárokra érvényes, kivéve a G 450 X, HP2 Sport, K 1600 GT, K 1600 GTL modelleket. Az akció részleteiről a hivatalos BMW motorkerékpár márkakereskedésekben, valamint a http://www.bmw-motorrad.hu/3asyride honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.


Az akció nem vonatkozik a tesztmotorokra, és a használt illetve beszámított motorkerékpárokra, valamint a következő modellekre: G 450 X, HP2 Sport, K 1600 GT, K 1600 GTL. Az akció 2011.12.20. előtti forgalomba helyezés esetén érvényes, más kedvezményekkel nem vonható össze. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembe vételével történik, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel árfolyam- valamint kamatkockázatát. A fenti hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. HUF alapú konstrukció. A szolgáltatás nyújtója a Lombard Lízing Zrt. A megadott példában szereplő havidíj és THM értékek átutalással történő fizetés esetén értendők.

 



A BMW Motorrad Magyarország akciójában bruttó 500.000,- értékben kapnak ajándék alkatrészeket a vásárlók

2011. Május 24.

2011 májusától akciót indít a BMW Motorrad Magyarország a BMW S 1000 RR vásárlók számára. A bajor márka szupersport motorját választók utcai Akrapovic kipufogódobot és HP kiegészítő csomagot kapnak ajándékba motorjuk mellé.


A 2010-es Superstock Világbajnokság toronymagas győztesese, a BMW S 1000 RR a márka történetének legerősebb sorozatgyártású motorkerékpárja, amely már gyári állapotában is megfelel a versenypályák kihívásainak. A motorban rejlő teljesítmény az ajándék kiegészítőkkel most azonban még hatékonyabban hozható a felszínre. Az utcai viszonyokhoz tervezett Akrapovic kipufogó dob egyszerre kölcsönöz sportos megjelenést a motornak és rendelkezik az EU területén érvényes általános használati engedéllyel, valamint 0,5 kilóval könnyebb, mint az eredeti kipufogó. Az akció részét képező HP kiegészítő csomag darabjai pedig mind kidolgozottságukban mind pedig minőségükben a gyári alkatrészek alternatívái.


A csomag egy fékkarból, egy kuplungkarból és egy első lábtartó szettből áll, előbbiek erő hatására felhajlanak, így nem deformálódnak egy esetleges eldőlés után, továbbá több fokozatban állíthatóak a vezető tenyérméretéhez alkalmazkodva. A lábtartó rendkívül nagy szilárdságú alumíniumból készült, ami szintén ellenáll egy esetleges eldőlésnek és a fék- és kuplungkarokhoz hasonlóan több irányban állítható, így biztosít maximális kényelmet motorozás közben.

Az ajándék kiegészítők bruttó értéke 507.000,-, az akció 2011. december 20-ig érvényes, részletekről a BMW motorkerékpár márkakereskedők tudnak felvilágosítást adni.

 



A jubileumi BMW R 1200 GS-t Chris Pfeiffer, négyszeres freestyle világbajnok mutatta be

2011. Május 9.

Egy BMW R 1200 GS modell volt a kétmilliomodik motorkerékpár, amely a BMW berlini gyárának futószalagjáról május 6-án legördült. Az üzemben 1969 óta gyártanak motorokat a világ minden piacára. Az esemény tiszteletére rendezett ünnepségen Berlin polgármestere, Klaus Wowereit és a többi meghívott előtt Chris Pfeiffer, négyszeres freestyle motorkerékpár-világbajnok mutatta be az alkalomra készült, jubileumi GS modellt. 

Berlin polgármestere, Klaus Wowereit kiemelte, hogy a BMW Berlin jelentős és hűséges munkaadója: „A BMW akkor is hű maradt Berlinhez, amikor más vállalatok elhagyták a várost. Ez az előrelátó gondolkodás meghozta gyümölcsét, és immár kétmillió motorkerékpárt gyártottak le a berlini üzemben” – mondta el a polgármester.

Hendrik von Kuenheim, a BMW Motorrad vezetője elmondta: „A BMW csoport egyaránt elkötelezett a fenntartható motorkerékpárok gyártása és a motorozás gazdag hagyományainak ápolása mellett. A BMW kétkerekűi a motorozás élményét testesítik meg, és egyaránt képviselik gyárunkat és Berlin városát abban a 130 országban, ahova exportálják őket. Célunk, hogy tovább erősítsük hosszú távú kapcsolatainkat a várossal” – nyilatkozta Kuenheim.

A BMW berlini gyáregységében dolgozó 1900 alkalmazott naponta 510 motorkerékpárt és további 24.000 féktárcsát gyárt le a BMW autógyárai számára. Az üzem működésének első évében 12.000 motorkerékpárt készített, éves termelése 2010-re pedig 97.076 darabra emelkedett. „Berlin marad a BMW motorkerékpár-építésének szíve, ezért évi 30 millió eurót fektetünk a gyártósorokba, hogy továbbra is szavatoljuk kiemelkedő gyártókapacitásunkat” – mondta el az eseményen Herman Bohrer, a gyár vezetője.



A BMW Motorrad Roadshow keretében a megújult F és K-sorozat modelljei mellett az S 1000 RR-t is kipróbálhatják az érdeklődők

2011. Május 5.

A BMW idén tizenegyedik alkalommal indítja útjára kétkerekű flottájának bemutatóját, a BMW Motorrad Roadshow-t. A gyártó új modelljeit az ország több pontján is kipróbálhatják az érdeklődők a május 7. és június 19. között rendezett eseménysorozat állomásain.


A látogatók tesztelhetik többek között az F és a R sorozat tagjait, de a kipróbálhatják a S 1000 RR superbike-ot, valamint a G-sorozat új belépőszintű motorját, a G 650 GS-t is. A gyártó új, hathengeres luxus túramotorja, a tavalyi év végén bemutatkozott, számos innovatív extrával felszerelt K 1600 GT és GTL ugyancsak kipróbálható lesz.


Az eseményre a BMW Motorrad Magyarország Facebook oldalán, a www.facebook.com/BMWMotorradMagyarorszag címen a „Roadshow” menüpont alatt lehet regisztrálni. A részvétel feltétele az érvényes, korlátlan „A” kategóriás jogosítvány és a teljes motorkerékpáros ruházat.

A roadshow menetrendje:

Május 7. Full-Gas (Balatonboglár)
8630 Balatonboglár, Nyárfa u. 13.
www.bmw-motorrad-fullgas.hu
Kipróbálható motorok: F 800 GS, F 800 R, G 650 GS, R 1200 R, R 1200 GS, R 1200 RT, K 1300 R, K 1600 GT, K 1600 GTL, S 1000 RR

Május 14-15. Wallis Pest (Az esemény a Parádsasvári kastélyszállótól indul)
1138 Budapest, Váci út 175.
www.bmw-motorrad-wallispest.hu
kipróbálható motorok: F 800 GS, F 800 R, G 650 GS, R 1200 R, R 1200 GS, R 1200 GS Adventure, R 1200 RT, K 1300 S, K 1600 GT, K 1600 GTL, S 1000 RR

Május 28-29. Mag3 (Nyíregyháza)
4400 Nyíregyháza, Debreceni út 233.
www.bmw-motorrad-magisz.hu
Kipróbálható motorok: F 800 R, G 650 GS, R 1200 R, R 1200 GS, R 1200 RT, K 1600 GT, K 1600 GTL, S 1000 RR

Június 18-19. Leier Autó (Győr)
9024 Gyõr, Szauter út 9.
www.bmw-motorrad-leierauto.hu
Kipróbálható motorok: F 800 R, G 650 GS, R 1200 R, R 1200 GS, R 1200 RT, K 1600 GTL


A BMW Motorrad Roadshow részleteiről a márkakereskedésekben kérhetnek további felvilágosítást az érdeklődők.